Kék hírek, bulvár

2015.02.26. 08:42

Szerelőnek adta ki magát az időseket meglopó két férfi

Telefonoszlop állítás, telefonkábel vezetés ürügyén jutott be két férfi idősek házába Békés megyében. A sértettek figyelmét elterelték és megtakarított pénzüket, értékeiket eltulajdonították. A gyanúsítottakat Mezőberényben fogták el a rendőrök.

BEOL

Az egyik kondorosi károsulthoz a nyitva hagyott udvari ajtón ment be egy fiatalember idén január közepén azzal, hogy telefonkábelt vezetnek, és az ő portája is érintett ebben. A férfi kérte, hogy menjenek ki az udvarra, hogy felmérhesse a területet, merre mehet a kábel. A későbbi sértett jogkövető állampolgárként tette, amit a „hivatali ember” kért, sőt, még a kutyát is fel akarta fogni. Erre a férfi – aki egyébként állandóan telefonált a mobilján – azt mondta, felesleges, úgyis ártalmatlan a jószág.

– Ez gyanús lett, az állandó mobilozáshoz hasonlóan – magyarázta a károsult. – Még az ólakhoz is kellett menni vele, nem tudtam, mitévő legyek. Ha nem telefonált, mondta a magáét, például, hogy kilencezer forintot fizetnek majd azért, hogy engedem a két méter kábel átvezetését. Aztán a férfi azt mondta, menjünk be, és segítsek neki pénzt felváltani. Nagyon féltem, hogy ha nem teljesítem a kérést, bántani fog. Ekkor vettem észre, hogy elölről megjelent egy idősebb férfi is. Elővettem a pénztárcámat, utána viszont elhomályosult minden, amikor feleszméltem, már egyikük sem volt ott, miként az azelőtti napon felvett nyugdíjam sem.      

 

Vargáné Szombati Andrea, a megyei főkapitányság sajtószóvivője elmondta, Békés megyében az elmúlt hónapokban több bejelentés is érkezett arról, hogy időseket károsítottak meg idegenek. Az egyik ismeretlen azzal csengetett be házakba, hogy az őt megbízó cég telefonkábelt szeretne átvezetni a tulajdonos telkén. Azt ígérte, hogy ha hozzájárulnak ehhez, pénzt kapnak. Miközben a házban élők a kert végébe kísérték, társa bement a lakóépületbe. Átkutatta a helyiségeket, majd pénzt, illetve egyéb értékeket vett magához és távozott.

A nyomozók és a megyei rendőr-főkapitányság „Körös” közterületi támogató alosztályának rendőrei február 25-én Mezőberényben, egy parkolóban elfogtak két férfit. A 30 éves csongrádi R. János és a 47 éves, baksi B. Lóránt gyanúsítható azzal, hogy telefonoszlop-állítás ürügyén több udvarra bejutottak, a háztulajdonosok figyelmét elterelték, és a lakóépületekből készpénzt tulajdonítottak el. A lopással gyanúsítható baksi B. Lóránt ellen a Pécsi Törvényszék büntetés-végrehajtási csoportja elfogatóparancsot adott ki, mert korábban a rá jogerősen kiszabott szabadságvesztése letöltését nem kezdte meg.

A férfi más névre szóló személyi igazolvánnyal és vezetői engedéllyel igazolta magát, amiben egy róla készült fénykép volt. Miután az őt elfogó rendőrök a valódi személyazonosságát megállapították, B. Lórántot Gyulára, a Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe szállították. Társát, a 30 éves csongrádi R. Jánost a Békéscsabai Rendőrkapitányság lopás gyanúja miatt bűnügyi őrizetbe vette.

Az eddig rendelkezésre álló adatok alapján a két férfi nem csak Békésben követett el bűncselekményt. A leírt módon, telefonoszlop-állításra, kábelvezetési munkálatokra hivatkozva több idős embert megtéveszthettek. A békéscsabai kapitányság (Békéscsaba, Bartók Béla út 1-3., telefon: 66/ 523-700) várja azok jelentkezését, akiket az elmúlt hónapokban ismeretlenek előzetes egyeztetés nélkül a cikkünkben leírt ürüggyel kerestek fel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!