Kék hírek, bulvár

2009.04.04. 22:53

Ütközött, majd kerítésnek csapódott egy Peugeot Békéscsabán

Baleset történt szombat este, valamivel kilenc óra előtt Békéscsabán, a Bajza utca és az Urszinyi utca kereszteződésében. Egy Peugeot a Jankay általános iskola kerítésének csapódott.

b. i. / Beol.hu

Munkatársunk a helyszínen megtudta, szemtanúk elmondása szerint egy, az Urszinyi Dezsőné utcán, a Deák utca felől érkező, bordó színű Peugeot 206-os a kereszteződéshez érve, a stop-tábla jelzése ellenére nem adott elsőbbséget a Bajza utcán, a belső sávban a belváros irányából Gyula felé (a főiskola irányába) haladó fehér Audi 80-as típusú személygépkocsinak, hanem viszonylag nagy sebességgel egyenesen, a szemközti autószalon irányába haladt tovább, s a kereszteződésben a másik autónak csapódott.

Az ütközés következtében mindkét jármű többször megpördült, s áttért a szemközti forgalmi sávba. A Peugeot a padkára, majd – miközben kidöntött egy közlekedési jelzőtáblát – a járdára sodródott, majd a sarki Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Diákotthon (9-es iskola) téglakerítésének csapódva állt meg. Az Audi is a járdán kötött ki az ütközés következtében.

A Peugeot-ban ketten, az Audiban pedig négyen utaztak a baleset bekövetkeztekor. A Peugeot vezetőjét és utasát mentőautó szállította a békéscsabai Réthy Pál kórházba, a másik járműben utazók viszont gyakorlatilag sértetlenül úszták meg az ütközést. A sérültek állapotáról egyelőre nincsenek információink. Az anyagi kár mindkét autó esetében jelentős.

A helyszínelés és a műszaki mentés idejére az érintett útszakaszt a rendőrség félpályán, azaz a Gyula felé haladó két forgalmi sávon lezárta.

A kereszteződésben egyébként több baleset történt már. A lakók és az iskola is kezdeményezte közlekedési lámpák felszerelést. Remélik, most lépnek az illetékesek.

— Szerencse, hogy este történt a baleset, nem volt gyermek az udvaron — mondta lapunknak Tirjákné Prisztavok Ágnes, az iskola igazgatója vasárnap. Mint fogalmazott, belegondolni is szörnyű, hogy mi lett volna, ha napközben történik. Ott található a diákok játszótere.

A gondnok lezárta a veszélyes részt. A kárfelmérés után kezdik a helyreállítást.

— Szerencse, hogy este történt a baleset, nem volt gyermek az udvaron — mondta lapunknak Tirjákné Prisztavok Ágnes, az iskola igazgatója vasárnap. Belegondolni is szörnyű, hogy mi lett volna, ha napközben történik. Ott található a diákok játszótere.

A gondnok lezárta a veszélyes részt. A kárfelmérés után kezdik a helyreállítást. A kereszteződésben több baleset is volt már, ezért a környék lakói és az iskola többször kezdeményezték, hogy lámpával irányítsák a forgalmat. Remélik, a mostani baleset után lépnek az illetékesek. -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!