Kék hírek, bulvár

2009.04.01. 20:07

Baleset Békéscsaba határában

Baleset történt szerdán este Békéscsaba határában, a Békési úti körforgalomtól néhány kilométerre. Az elsődleges információk szerint egy autó szalagkorlátnak ütközött, majd kigyulladt.

p. g. / Beol.hu

A baleset körülményeiről egyelőre nem tudni pontos részleteket. Előzetes információk szerint szabálytalan előzés következtében az autó előbb szalagkorlátnak hajtott, majd felborult, egy másik jármű nekiütközött és kigyulladt.

A rendőrség ügyeletétől negyed 9-kor azt az információt kaptuk, hogy nincsenek sérültjei az esetnek, s a lángok is „csupán” a jármű motorterében csaptak fel. Úgy tudjuk, a tüzet még a tűzoltók kiérkezése előtt egy poroltóval sikerült megfékezni arra járó autósoknak.

A bejelentés 19.50-kor érkezett a rendőrség segélyhívó számára. Munkatársunk helyszíni beszámolója szerint – az autó állapotát látva – a csodával határos, hogy a sofőr a saját lábán szállt ki az összeroncsolódott járműből.

Az érintett útszakasz közelében jelentős, mintegy egy kilométeres kocsisor torlódott fel a mentés, majd a helyszínelés ideje alatt.

– Békéscsaba és Békés között, a 470-es számú úton a 17 kilométer + 250 méter szelvényében egy személygépkocsi Békés felé haladt, amikor egy balra ívelő útkanyarulatban egy másik személygépkocsi előzését kezdte meg. Eközben áttért a menetiránya szerinti bal oldalra, ahol figyelmetlensége miatt lesodródott az útpadkára és a szalagkorlátnak ütközött – tájékoztatta lapunkat csütörtök reggel az esti baleset körülményeiről Albert István.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensétől megtudtuk, az ütközéstől a gépkocsi megpördült és érintőlegesen nekiütközött az előzött gépkocsinak is, majd a bal oldalára borulva állt meg, s a motortérben tűz keletkezett.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensétől megtudtuk, az ütközéstől a gépkocsi megpördült és érintőlegesen nekiütközött az előzött gépkocsinak is, majd a bal oldalára borulva állt meg. Ekkor a motortérben tűz keletkezett. -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!