És Ön tud már fideszül?

Hogy mennyire is igazam volt, amikor pár napja arról beszéltem, a Fidesz  kommunikációs embereinek valami különleges anyag borítja az arcát, azt  Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő nagyon-nagyon hamar bizonyította, ugyanis nem sokkal az Orbán–Matolcsy-csomag bejelentését követően azt találta mondani, hogy az országvédelmi költségvetés Magyarországot nem csupán az euróválság káros hatásaitól óvja meg, de a megszorításoktól is. Félreértés ne legyen, ebben a kijelentésben számomra nem elsősorban az a meglepő, hogy Szijjártónak a mindenkit sújtó áfa- és járulékemelés, no, meg a leginkább a kiskeresetűeket érintő adójóváírás megszüntetése után van mersze (avagy inkább képe?) a megszorítások kivédéséről beszélni – elvégre őt pontosan ezekért az arcpirító kijelentésekért fizetik, hozzá még nem is túlságosan rosszul –, hanem az a sajátos nyelv, amit a kormányzó párt az áprilisi fülkeforradalom világraszóló diadala óta a polgárokkal való „beszélgetés” során használ, és amelyben a szavak éppen az ellenkezőjét jelentik annak, amit normális észjárással gondolhatnánk. És bár az effajta kommunikációhoz legalább annyi cinizmus szükségeltetik, mint olyasmivel kirukkolni, hogy „ne arra figyeljenek, amit mondok, hanem amit csinálok”, a módszer egy jó darabig roppant hasznosnak bizonyult. Csakhát az idők folyamán olyannyira nyilvánvalóvá lett, milyen tetteket is takarnak a szép és hangzatos (jel)szavak – más megfogalmazásban: mindössze pár hónap kellett ahhoz, hogy nagyon jól megtanuljunk fideszül –, hogy napjainkban igazán „hívő” legfeljebb a legelvakultabb és a gondolkodásra legkevésbé hajlamos (vagy képes?) szimpatizánsok között akad.

Hiszen ki ne tudná ma már, hogy a „nemzeti együttműködés” fennhangon hirdetett politikája kábé annyit tesz, hogy jókora ívben szarunk mindenki véleményére, amiként az is világos, hogy a „megvédjük a nyugdíjakat” kijelentés alatt a magánnyugdíj-kasszákban felhalmozott megtakarítások szemrebbenés nélküli lenyúlását kell érteni. A „kiosztottunk néhány kokit és sallert”-féle kormányfői megjegyzés a „jókorákat kaptunk a pofánkra” vallomást volt hivatott helyettesíteni, míg a „senki nem járhat rosszabbul” és a „senkit nem hagyunk az út szélén” mondatok azt jelentik, olyanok is lesznek, akik jól járnak, illetve, hogy nagyon sokan kerülnek majd az út szélére. Ami pedig az ez idő szerint oly gyakran hallott „szlogeneket” illeti, jelesül, hogy „a megszorítások politikája lejárt”, nem különben, hogy „az országvédelmi költségvetés a megszorításoktól is megóv”... nos, ezek azt üzenik, minden korábbinál keményebb intézkedésekre kell felkészülni. És bár még igen hosszan sorolhatnám a Szijjártóék által használt szavak és mondatok valódi jelentéseit („oligarcha” és „offshore-lovag”=nem a Fidesz pártján álló gazdag ember, „eltőzsdézett nyugdíj”=amikor nem Orbánék vásárolnak részvényt, „provokátor”=aki valós, ám kellemetlen tényekkel szembesíti a kormánypártot, „luxusprofit”=az a haszon, amit nem a Fidesz rak zsebre, és így tovább, és így tovább), nem teszem, hiszen ennyiből is  nagyon jól látszik, mi is ennek a különös nyelvnek a lényege. Ami persze, csakis addig működik, amíg az emberek (zemberek) rá nem jönnek, hogy megint hülyére akarják venni őket. Onnantól kezdve inkább röhejes.