Hírek

2010.08.02. 05:00

Zuhanó pályán a lakáspiac

Kőként zuhan lefelé a magyarországi lakáspiac, az idei első fél évben 41 százalékkal kevesebb építési engedélyt kértek ilyen célra, mint tavaly ilyenkor, s az újonnan épült lakásba költözők száma is erősen megfogyatkozott.

VG

Az évek óta tartó lejtmenet következtében teljesen kivérzett az ágazat, így nem csoda, hogy a szakmai vélemények szerint éppen elérkezett az ideje annak, hogy a kormány határozott lépéseket tegyen a lakásépítések élénkítésére.

A hazai piac szereplői ezért is üdvözlik az új otthonteremtési elképzeléseket, egyben úgy látják, hogy állami szerepvállalás nélkül egyáltalán nem lehet talpra állítani az ágazatot.

Mindazonáltal arra is figyelmeztetnek: a beruházások finanszírozásába a lehető legszélesebb körből kell bevonni a szükséges forrásokat. Az évi minimum negyvenezer lakás megépítését egyáltalán nem tartják irreális javaslatnak, a hazai lakásállomány méretét és színvonalát figyelembe véve ugyanis legalább ennyi új otthonra van szükség évente Magyarországon ahhoz, hogy a lakásvagyon értéke ne csökkenjen.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!