Hírek

2010.01.15. 16:35

Pótvizsgára kényszerül az egyik biztosjelölt az Európai Parlamentben

Neelie Kroes holland távközlési biztosjelölt annyira gyenge teljesítményt nyújtott csütörtöki meghallgatásán, hogy az EP ismétlésre rendelte.

Világgazdaság Online

Az EP politikai frakcióinak vezetői egyhangúan úgy döntöttek, hogy a jelenlegi Európai Bizottságban a versenyjogi biztos posztját betöltő Kroes asszonyt újból meg kell hallgatni – számolt be a European Voice. A meglehetősen szokatlan határozat azt követően született, hogy az EP legnagyobb frakcióját adó Néppárt illetékes szóvivője „inspriáció nélkülinek” nevezte a liberális politikus szereplését. Angelika Niebler német képviselő szerint a jelölt alig adott konkrét válaszokat, nem derült ki, milyen irányba akarja vinni az általa felügyelet területen a közösségi szakpolitikát.

Az ismételt meghallgatásra január 26-án kerül sor Strasbourgban. A „pótvizsgán” már csak az EP ipari szakbizottságában helyet foglaló képviselők tehetnek fel kérdéseket, közülük is csak azok, akik egy-egy frakció delegációvezetői az adott grémiumban.

Az Európai Bizottság nem kívánta kommentálni a döntést. Jorgo Chatzimarkakis német liberális EP-képviselő azonban nyilatkozatban állt ki párttársa mellett. „Fel kell vennünk a harcot a szellemi tulajdon védelme érdekében és Neelie Kroes a megfelelő személy erre a feladatra” – mondta.

Ezek is érdekelhetik