Hírek

2009.01.15. 07:54

Peti bácsi elmegy

Vajon milyen érzés foghatja el Boross Pétert, amikor körbenéz az egykor szebb napokat is megélt pártjában, az országgyűlésben, meg úgy anblokk a haza politikai porondon, és mindenütt csak a brutális nihilt, a totális szellemi-erkölcsi lepusztulást látja..., szóval csupa-csupa olyasmit, amely egy normális, magára valamit is adó politikus számára csak ideig-óráig elviselhető.

Stanga István

Bár Boross Péter egykori miniszterelnök ketegorikusan tagadta, miszerint a parlamenti mandátumáról való lemondásában bármilyen szerepet is játszott volna az a tény, hogy a korábban a Fidesz színeiben politizáló, majd nagy hirtelen kisgazdává változó – és a Magyar Demokrata Fórum országgyűlési frakcióját megmentő – Lengyel Zoltán lepetibácsizta őt, én egyáltalán nem zárom ki ezt a lehetőséget sem, utóvégre tényleg nem  lehet valami felemelő dolog, ha az emberrel egy rendőrökkel duhajkodó, feszület alatt meztelenkedő, pártról pártra vándorló szupernímand próbál meg bratyizni. Ezért aztán messzemenően megérteném azt is, ha a 80. évét taposó Borossnak ez a Lengyel-féle „jópofizás” a legutolsó cseppet jelentett volna abban a bizonyos pohárban, ám a magam részéről mégis  kizártnak tartom, hogy ez a távozás valódi oka. Ahhoz ugyanis szerintem  sokkal több kell. Mondjuk az a fajta érzés, amely Borosst akkor foghatta el, amikor körbenézett az egykor szebb napokat is megélt pártjában, a magyar országgyűlésben, meg úgy anblokk a haza politikai porondon, és mindenütt csak a brutális nihilt, a totális szellemi-erkölcsi lepusztulást látta..., szóval csupa-csupa olyat, amely egy normális, magára valamit is adó politikus számára csak ideig-óráig elviselhető. Nem tévedés, normális politikust mondtam, merthogy Borosst annak tartom. Ami a részemről azért is nagy szó, mert nem volt ez mindig így, sőt – be kell vallanom –, akadtak idők, amikor az MDF talán legrégebbi „motorosa” számomra nem volt egyéb, mint egy tudálékoskodó, magát mindenki másnál bölcsebbnek gondoló, folytonosan a múltba révedő öregúr, aki akár az anakronizmus élő szobra is lehetett volna.

Aztán megváltozott valami..., és nem feltétlenül Boross, mint inkább az a környezet, az a klíma, amelyben a hazai politizálás immáron jó néhány esztendeje zajlik, és természetesen átalakult az a politikai elit is, amelyből Antall József egyik leghűségesebb követője ma már messze kimagaslik. Ami korántsem véletlen, mivel a Fórum valamikori belügyminisztere és miniszterelnöke azok közé a régi vágású (reál)politikusok közé tartozik, akiknek még számít, hogy egy olyan helyen ülhetnek, amit úgy neveznek, a Magyar Köztársaság Országgyűlése, akik büszkék arra, hogy abban az épületben és abban a teremben beszélhetnek, ahol egykor Bethlen István, Andrássy Gyula, Wekerle Sándor vagy éppen Széll Kálmán, és akik nem azért szólalnak fel, hogy belerúgjanak az ellenfélbe, hanem mert mondani is akarnak valamit. És ehhez képest vajon mit láthat ma? Nos, kiábrándító dolgokat..., az antalli örökségről már csak papoló, a kisgazdásodás összes létező jellemzőjét felvonultató, belső harcoktól szabdalt MDF-et, ocsmány és terméketlen vitáktól hangos közéletet, csakis az ellenfél gyalázásával törődő, azt a legszívesebben a föld színéről is eltörlő pártokat, korrupciót és korrupciót, ameddig a szem ellát, no, és persze, egy olyan politikusi garnitúrát (a Zuschlag-féléktől elkezdve, a Szijjártókon át, egészen az Almássy Kornélokig), amelyhez tartozni nemhogy nem dicsőség, hanem kifejezetten szégyen. És nem hiszem, hogy nagyot tévednék, amikor azt mondom, leginkább ezt a szégyent elkerülendő adta fel a reménytelennek tűnő küzdelmet Boross. Amely döntését nemcsak megértem, de amelyért tisztelem is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!