2008.09.03. 15:10
Gyurcsány nem spórolna a konzultáción az SZDSZ-szel
Gyurcsány Ferenc szerint az elmúlt 18 év tapasztalata arra tanít, hogy az MSZP hibázik, amikor úgy gondolja, megspórolhatja a konzultációt az SZDSZ-szel.
A miniszterelnök leszögezte: azt látja, hogy a szocialisták hisznek a múlt héten közzétett javaslatcsomagban, ezért kötelességük mindent megtenni ennek társadalmi és politikai, parlamenti támogatása érdekében. Mint kifejtette, elsősorban a Szabad Demokraták Szövetségével kell tárgyalni, mégpedig úgy, hogy az egyeztetés a politikai jelszavak szintjéről a konkrétumok szintjére emelkedjen.
Nem spórolhatjuk meg a konzultációt az SZDSZ-szel, és ez független attól, hogy személy szerint ki mit gondol, mit érez. Tárgyalni viszont egy ilyen helyzetben úgy kell, hogy nem fogalmazunk meg előfeltételeket – szögezte le.
Gyurcsány Ferenc hozzátette: miután hazajött Brüsszelből, végiggondolta, mi következik mindabból, amit az SZDSZ ügyvivői testülete a hét végén mondott, és ebből világossá vált számára, hogy ebben a helyzetben a MSZP-nek kezdeményeznie kell.
Szerinte ugyanis 2005-ben a köztársaságielnök-választáson is azért szenvedtek kudarcot, mert nem vették komolyan, hogy egyeztetni kell, nem beszélték ki világosan, mekkora a kockázata annak, ha valaki az SZDSZ-en kívül informális viszonyokra kívánja építeni a többség megszerzését.
„Én nem ilyen politikus vagyok, nem így gondolkodom. Amíg van lehetőség, addig azt az utat keresem, amiben erős, stabil, formális megegyezések biztosítják a többséget a parlamentben” – hangsúlyozta a miniszterelnök.