Hírek

2008.09.03. 17:00

Bebiztosított gyermekévek

Kéz- és lábtörés, törött fogak, elnyisszantott ujjak: egy átlagos gyereknél ez szinte mindennapos jelenség. Ilyen esetekben jó, ha tudjuk: csemetéinkre immáron hatodik éve biztosítást köt az állam.

Hampl Márta

[caption id="" align="alignleft" width="220"] Nincs olyan gyerek, akit ne érne több kisebb-nagyobb baleset élete első néhány évében. FOTÓ: BANCZIK RÓBERT
[/caption] Nincs olyan gyerek, akit ne érne több kisebb-nagyobb baleset élete első néhány évében. A szülők pedig tanácstalanul állnak egy-egy baleset után, hogy kitől is kaphatnának némi anyagi támogatást. Holott a magyar állam immáron hatodik éve ingyenes, alanyi jogon járó balesetbiztosításban részesíti a három és 18 év közötti gyermekeket (tavaly 1,7 millió gyerekre kötött biztosítást az állam, ami 92 millió forintjába került, fejenként 53 forintba).

A biztosítottak nagy száma ellenére mindössze 18 ezer káresemény után fizetett (összesen 81 millió forintot) tavaly a szerződött biztosító, a Generali, vagyis csak kevés szülő él a lehetőséggel. „Fő oka ennek, hogy az ingyenes gyermekbiztosítás igényléséhez a szülőknek semmit sem kell tenniük, emiatt nem is tudnak róla” – mondta lapunknak Turcziné Pálos Anna, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének főtitkára. Ráadásul csak egy alapbiztosításról van szó, amely csak szerény összeggel tudja kárpótolni a pórul járt nebulót és szüleit.

Azoknak a szülőknek tehát, akik szeretnék gyereküket még nagyobb anyagi biztonságban tudni, érdemes alaposan körülnézniük a biztosítótársaságok konstrukciói között. Ezek egy része egyénileg köthető, másik részük viszont olyan csoportos tanuló-balesetbiztosítás, amelyet az oktatási intézmény köt a biztosítóval. Ez utóbbi esetben általában a szülő téríti az iskolának a gyermekére eső díjat, de akad példa az iskola általi finanszírozásra is.

Fontos tudni, hogy mind az alap-, mind a kiegészítő biztosítások a teljes évre, tehát nem csupán a tanítási időszakra, hanem a szünidőre is kiterjednek, illetve nem csupán az iskolában, hanem másutt bekövetkező balesetekre is vonatkoznak.

Ezeket a kiegészítő gyermekbiztosításokat már 250 forintos éves díjtól ki lehet váltani, de köthetünk akár tízezer forintos biztosítást is. Igaz, ezért az árért már jóval szélesebb körű szolgáltatást nyújtanak a társaságok. Számos biztosítási termék például kifejezetten a gyermekekre jellemző balesetekre igyekszik hangsúlyozottan védelmet nyújtani. Így például egy esetleges kullancscsípés következményeire, égési sérülésekre, maradó fogak törésére, vagy épp verekedés sérüléseinek ellátására. De van olyan biztosítótársasaság is, amely még telefonon keresztül is ad gyermekorvosi tanácsokat a szorult helyzetben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!