2008.06.24. 09:41
Kapus vagy csatár lesz Tolga Zengin?
Lezajlottak a negyeddöntők, egy szusszanásnyi pihenőt kapnak a csapatok, majd folytatódik a labdarúgó Európa-bajnokság. Szerdán és csütörtökön a döntőbe jutásért küzdenek a csapatok.
A negyeddöntőt követően a William Hill fogadóiroda szerint a német válogatott az első számú esélyes. A nyolc között a portugálokat búcsúztató németek végső sikerét 7-5 arányban lehet megtenni, mögöttük a spanyolok (6-4), majd az oroszok (4-1) következnek. A legesélytelenebbnek a törököket tartják, akiknek a Európa-bajnoki címe 12-szeres pénzt jelentene (12-1). A bukmékerek szerint nagyon valószínű, hogy vasárnap Bécsben német–spanyol döntőre kerül sor, erre a párosításra ugyanis mindössze 6-5 arányban lehet téteket rakni. A német–oroszra 2-1, a török–spanyolra 6-1, míg a török–oroszra 17-2 arányban lehet fogadni.
Harmadik számú kapusára akár mezőnyjátékosként is számít majd a németek elleni elődöntőben a török labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. Egy televíziós interjúban Fatih Terim úgy nyilatkozott Tolga Zengin lehetséges szerepéről, hogy a végén akár kapusként, akár előretolt csatárként szükséglehet rá. – Tekintetbe véve a helyzetünket, nem engedhetjük meg azt a luxust, hogy a játékosokra bízzuk, milyen poszton akarnak futballozni – tette hozzá, utalva arra, hogy a 23 fős keretből kilenc labdarúgójára nem számíthat eltiltás (Volkan Demirel, Emre Asik, Tuncay Sanli, Arda Turan) vagy sérülés (Emre Güngör, Servet Cetin, Emre Belözoglu, Tümer Metin, Nihat Kahveci) miatt.