2008.04.04. 17:16
Csányi sok jót kapott, ezért adni is akar
Csányi Sándor szerint aki mereven követi a szabályokat, az unalmas lesz. Meglódult vele Fortuna szekere. De Csányi Sándor, a sikeres fiatal színész nem akarja elbízni magát, ezért nagy bajban lévő embereken segít.
– Miért is jelentkezett épületgépészeti szakközépiskolába?
– Prózai oka van: rossz tanuló voltam, és ehhez volt elegendő a pontszámom. Amikor azt csinálhatom, amit szeretek, nincs baj. A középiskolában is inkább egy színjátszókörbe jártam. Nem tűrték el a lógásaimat, ezért kirúgtak. Estin érettségiztem.
– Miért csak negyedszerre vették fel a színművészetire?
– Felkészületlen voltam. Mindenkinek, aki színészálmokat dédelget, üzenem: nagyon tanulja meg az anyagot. Tíz vers, öt monológ, három ének. Azt hittem, tudom őket, aztán a bizottság előtt belesültem.
– Most is szeret veszélyesen élni?
– Nem vagyok szabálykövető ember. Ha egy művész kiszámíthatóvá válik, akkor unalmas lesz. Szenvedély nélkül semmit sem lehet magas szinten csinálni. Igaz, ennek a magánéletben ára van. De hát a pálya választja az embert. Eleve eldöntött dolog volt, hogy színész legyek.
– Mikor jutott először az eszébe?
– Amikor kiskoromban a széken lovagoltam. Később szerepeltem valamiben; láttam, egészen más szemmel néznek rám a csajok.
Csányi Sándor színművész
SZÜLETETT: Budapest, 1975. december 19.TANULMÁNYOK: Színház- és Filmművészeti Egyetem
PÁLYA: Krétakör színház; Radnóti Miklós Színház
SZÍNDARABOK: Peer Gynt; Az üvegcipő; Három nővér; Störr kapitány; Lulu; Cseresznyéskert; Tóték
FILMEK: Állítsátok meg Terézanyut; Csak szex és más semmi; Rokonok
DÍJAK: Filmkritikusok Díja a legjobb színésznek, Fringe Report (Nagy-Britannia): A legjobb filmszínésznek járó díj; a legjobb férfi mellékszereplő; a legjobb férfi főszereplő; a Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztje.
– Mit szól hozzá, hogy a szexszimbólum lett?
– A színész legyen vonzó személy, akinek kisugárzása van. A visszajelzés jólesik az ember hiúságának.
– Melyiket szereti jobban: a habkönnyű vígjátékot vagy a művészfilm-szerepet?
– A nézők sokkal inkább azonosulnak a romantikus szívtipróval, ezért szívesen alakítok ilyen hősöket. Nagy öröm, amikor a közönség nevet. Látom, ahogy háromszáz ember boldog – ez engem is rengeteg örömhormonnal tölt fel.
– Mit csinál még szívesen?
– Egy hospice szervezet önkéntese vagyok: utolsó stádiumban lévő rákos betegeknek segítünk. Beszélgetünk, sétálunk velük, tisztába tesszük őket, kivisszük őket a napra. Ne higgye, hogy ezt valamiféle jófiúságból vagy önzetlenségből csinálom. Arról van szó, hogy velem meglódult a szekér – egyre több lett a csili-vili. Gondoltam, ha már ennyit kaptam a Jóistentől, én is adjak másoknak valamit.
TANULMÁNYOK: Színház- és Filmművészeti Egyetem
PÁLYA: Krétakör színház; Radnóti Miklós Színház
SZÍNDARABOK: Peer Gynt; Az üvegcipő; Három nővér; Störr kapitány; Lulu; Cseresznyéskert; Tóték
FILMEK: Állítsátok meg Terézanyut; Csak szex és más semmi; Rokonok
DÍJAK: Filmkritikusok Díja a legjobb színésznek, Fringe Report (Nagy-Britannia): A legjobb filmszínésznek járó díj; a legjobb férfi mellékszereplő; a legjobb férfi főszereplő; a Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztje. -->