2006.10.26. 15:08
Szabadon engedték a tankfoglalót
Hazaengedték azt a 65 éves férfit, aki a hétfői, be nem jelentett demonstráció alatt a fővárosi Deák téren beindított egy kiállított T-34-es harckocsit. H. Györgyöt csoportosan és felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszakkal és rongálással vádolják.
A rendőrség nem tart a férfi szökésétől, de az ügyészség lakhelyelhagyási tilalmat kért a tankfoglalóra. A végzés nem jogerős, a tankfoglaló ugyanis fellebbezett. Rongálással azért gyanúsítják az alkalmi tankparancsnokot, mert kidöntött egy jelzőtáblát. H. György ügyvédje elmondta: az ügy eddigi egyedüli gyanúsítottja védence, de a nyomozók megpróbálják beazonosítani mindazokat, akik a helyszínen voltak, illetve az eseményben részt vettek. A tank egyébként a rendőrök felé indult, majd 20 méterre a kordon előtt megállt.
Holló József nyugalmazott altábornagy, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatója másnap úgy nyilatkozott, hogy akik beindították a tankot, azok előre felkészültek a harckocsi elvitelére.