Hírek

2006.09.04. 19:04

Az MSZP nem kér a kontrollból

Nem fog megalakulni a Fidesz által vasárnap javasolt országos önkormányzati testület, amelynek a költségvetési törvénnyel és a Nemzeti Fejlesztési Tervvel (NFT) kapcsolatban lenne egyetértési, vagyis vétójoga, mert az MSZP szerint felesleges új szervezet lenne.

Vég M.

„A testület tagjai megvitatnák a költségvetési törvény tervezetét és az NFT-t, amelyek nagy mértékben behatárolják az önkormányzatok mozgásterét és lehetőségeit, és csak az egyetértésükkel lehetne a parlament elé vinni a javaslatot” – mondta hétfőn Navracsics Tibor. A Fidesz frakcióvezetője szerint a közel ötven fős bizottság október 15-e körül állhatna fel, tehát két héttel az önkormányzati választások után, tagjai pedig a megyei közgyűlések elnökei, a megyeszékhelyek polgármesterei, Budapest főpolgármestere és a kormány képviselői lehetnének. Navracsics továbbá azzal indokolta a javaslatot, hogy az megalapozottabbá tenné a minden évben hiánnyal záró költségvetést, valamint erősítené a demokratikus kontrollt a kormány felett.

„Felesleges az országos önkormányzati testület, és a vétójoga sem működne” – mondta hétfőn Jauernik István. Az MSZP-frakció önkormányzati munkacsoportjának vezetője hozzátette, ha az önkormányzatok vétójogot kapnának, akkor az egészségügyi intézményvezetők, vagy a gazdák is vétójogot kérnének. Jauernik szerint nem véletlenül tartalmazza az alkotmány, hogy költségvetési, adózási kérdésekben nem lehet népszavazást tartani, és ez a kezdeményezés nagyon hasonlít a népszavazáshoz. A szocialista képviselő emlékeztetett, hogy jelenleg hét önkormányzati érdekképviseleti szerv működik az országban, amelyek képviselik a helyhatóságokat a kormánnyal való tárgyalások során, bár így szétaprózódva a súlyuk is kisebb. „Majd ha a Fidesz kipróbálja valamelyik településen, hogy vétójogot ad az intézményvezetőknek, akkor lehet erről a javaslatról beszélni” – mondta Jauernik István.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!