2006.04.23. 15:35
Schumacher győzött San Marinóban
Michael Schumacher, a Ferrari német pilótája nyerte a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság negyedik futamát, a San Marinói Nagydíjat.
A második helyen a vb-címvédő spanyol Fernando Alonso (Renault) végzett, míg a harmadik a kolumbiai Juan Pablo Montoya (McLaren-Mercedes) lett. A hétszeres világbajnok Michael Schumacher, aki idei első, pályafutása 85. GP-sikerét szerezte meg, az első startkockából indulva rajt-cél győzelmet aratott. A harmadik sorból rajtoló Alonso a táv utolsó harmadában befogta ellenfelét és a két sztárpilóta külön versenyt vívott. A pontversenyben élen álló spanyol mindent elkövetett az előzés érdekében, ám a német bravúrosan hárította a kísérleteket.
Az élboly gond nélkül elrajtolt, ám a végén "kisebb" galiba keletkezett: Christijan Albers (Midland F1) autójába a start után belerohant a japán Ide Judzsi (Super Aguri). A holland pörgött néhányat a levegőben, a jármű darabokra szakadt, de pilótája épségben távozott a tett helyszínéről. A kalandba Ide végül is belebukott, a gép megrongálódott és számára is befejeződött az imolai viadal. Bejött a Safety Car, letakarították a pályát és kezdődhetett minden elölről. Az élről rajtoló Michael Schumacher (Ferrari) megtartotta pozícióját, mögötte a brit Jenson Button (Honda) és a brazil Felipe Massa (Ferrari) robogott, Fernando Alonso (Renault) egy helyet előrelépve a negyedik volt.
A tizedik körig nem változott semmi, M. Schumacher vezetett, mögötte ugyanaz a trió, de a hétszeres világbajnok nem tudott jelentős előnyt szerezni vetélytársaival szemben. A 18-20. körben előbb Button, aztán Massa majd M. Schumacher ment a boxutcába kerekeket cserélni és üzemanyagot vételezni. Alonso maradt a pályán és megpróbált némi előnyt szerezni, amíg teljesen ki nem szárad a Renault tankja. A finn Kim Ra:ikkönen (McLaren-Mercedes) a kilencedik pozícióban autózott. Alonso a 25. körben ment ki üzemanyagért, és a második helyre tért vissza M. Schumacher mögé.
A harmincadik körben Button ismét kiment benzinért, de a tankolást elrontotta a csapat, a cső vége leszakadt és benn maradt a torokban. A brit a csonkkal együtt próbált meg elszáguldani. A hibát a "nyalókás" ember (ő jelzi, mikor indulhat a pilóta) követte el, aki egy gondolattal korábban emelte fel a tábláját. A csapat végül szerencsésen megúszta az esetet. Alonso pokoli tempóba kezdett, befogta M. Schumachert és úgy tapadt rá, mint légy a ragasztópapírra, de hiába üldözte, nem tudta befogni vetélytársát. A német bravúrosan hárította az előzési kísérleteket. Aztán a spanyol sztárpilóta egy időre "feladta", kiment kerékcserére. Nem sokkal később Schumacher is követte és folytatódott az üldözés.
Tizenöt körrel a vége előtt: M. Schumcher, Alonso, Montoya, Massa, Ra:ikkönen, Webber. A célban a sorrend az élen már nem változott.