2006.03.16. 11:40
Kórházba kerültek a gyógyszerteszt résztvevői
Kritikus állapotban került kórházba hat önkéntes, aki egy gyulladáscsökkentő gyógyszer klinikai tesztjében vett részt Londonban. A hat férfi több szerve is felmondta a szolgálatot egyetlen tabletta beszedése után hétfőn.
Az egészséges önkéntesek az interneten jelentkeztek, hogy fizetés fejében részt vegyenek egy olyan gyógyszer kísérleteiben, amelyet reumatikus gyulladások és a leukémia ellenszerének szántak. A kísérlet résztvevői néhány órával a gyógyszer beszedése után rosszul lettek. A kórház szóvivője csütörtökön elmondta, a hat önkéntes közül ketten hétfő óta kritikus állapotban vannak, négyük állapota súlyos. Mindannyian az intenzív osztályon fekszenek.
A gyógyszergyártó cég szerint minden a tervek szerint haladt, a szert már sikerrel tesztelték állatokon. A kísérlet ezen szakaszában a gyógyszert egészséges embereken próbálták ki. A BBC-nek nyilatkozó szakemberek szerint hasonló reakciót még egyetlen gyógyszerkísérlet sem váltott ki. A hatóságok a teszteket leállították. A londoni Northwich Park Kórház kutató központjában vizsgálatot indítottak az eset felderítésére.
-->