Hírek

2005.10.05. 00:00

Slágerben a szilikoncsodák

Jó napjuk lehetett tegnap reggel a bumerángos fiúknak, Bochkor Gábornak, Boros Lajosnak és Vogának. Hiszen a férfiak által legjobb nőnek kikiálltott Dundika, azaz Hornyák Hajnalka és egyik szép társa, Kelemen Anna vonult be a stúdióba.

B. B.

[caption id="" align="alignleft" width="279"] Bochkor Gábor és Boros Lajos között a két szőke kebelcsoda
[/caption]A karcsú, bögyös szőkéknek szerencséjük volt, talán nem autóval érkeztek a Fő utcába. Talán helikopterrel jutottak be a Sláger Rádióba. Ugyanis a Fő utcán és környékén reggel kilenckor autóval megállni lehetetlen, a parkolásról pedig szó sem lehet. Fotósunkat még igen, újságíró kollégánkat azonban már nem engedte be a portás a rádió épületébe. Nos, az adásra visszatérve, a műsorvezetőknek, ahogy azt mondani szokták: le kellett menniük kutyába. Mégpedig azért, hogy kellőképpen bugyuta és egyszerű kérdéseket tegyenek fel a szőkeségeknek. Ugyanis zömmel csak ezekre tudtak nevetgélve válaszolni. Azért Bocsi is belesétált a zsákutcába, amikor Annának félreérthető kérdést tett fel a plasztikai műtétjéről. A fiatal lány félreértette a kérdést, és egyből a szexuális aktusra terelte a szót. Magyarázkodhattak a rádiósok: ők csak arra voltak kíváncsiak, melyik lány hányszor feküdt a kés alá. A tegnap reggeli vendégek nemcsak a Sláger Rádiónak voltak kellemetlenek, de valahol minősítették a lányokra szavazókat, akiknek nem az ész volt a fontos, hanem a nagy mell és a szőke haj…

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!