Hírek

2005.08.01. 00:00

Tusnád üzenete egy kidőlt fenyő mellől nézve

A Szerző politológus

Nyilván a nagy magyar kánikula az oka, hogy csak kevesen figyeltek fel egy amúgy igencsak fontos eseményre. Régen volt már ugyanis példa arra, hogy a kettészakadt erdélyi magyarság két táborának tekintélyes vezetői, Markó Béla és Tőkés László leüljenek egymással beszélgetni. Márpedig ez történt a Tusnádfürdő-bálványosi nyári táborban. Mi az, hogy beszélgettek? A hegyoldalban felállított sátrak egyikében több száz ember előtt békülgettek, kulturált párbeszédet folytattak. Volt is miről beszélniük: autonómia, kettős állampolgárság, határon túli magyarság az újra egyesülő Európában.

Lehet úgy is, hogy egy üveg bor mellett arról sopánkodunk, hogy magyar átokként mi soha nem tudunk megegyezni, természetesnek fogjuk fel, hogy az egyik oldal harcol a másik ellen, a másik pedig az egyik ellen. De lehetne úgy is, hogy keresünk egy közös szót, egy közös nyelvet, amelyet mindannyian megértünk, s akkor talán párbeszédbe elegyedhetünk egymással, hogy többé-kevésbé egy irányba húzzuk az ország szekerét. Ez az egy vagy több közös szó leginkább a nemzet fogalma köré kapcsolódhatna, hiszen abban egyet kell értenünk, hogy egy nemzet vagyunk.

A békés párbeszéd a sátrakban folyt, miközben Tusnád hegyeiben igen nagy vihar kerekedett. Mi az, hogy nagy, óriási! Még villámlott is! Az egyik villám belecsapott egy óriásfenyőbe, ami kidőlt és éppen egy sátorra zuhant, amiben szerencsére senki sem tartózkodott. „Milyen szerencsétlen nemzet vagyunk mi magyarok, még a természet sem hagy minket nyugodtan beszélgetni egymással!” – mondta erre valaki. Erre én kényszeredetten azt válaszoltam, hogy milyen szerencsés nemzet vagyunk mi, hisz még a természetfelelős is számon tartja, melyik sátorban nem voltunk.

Emlékszem, a Mezőgazdasági Múzeumban kiállítottak két szarvasbikát, pontosabban az ő egymásba akasztott agancsaikat. A lehajtott fejjel egymásnak feszülő bikák nagy viadalukban agancsaikat oly sokáig akasztották össze, hogy egymásba gabalyodtak, harcuk örök harccá változott. Fejüket már soha többé nem tudták felemelni, együtt pusztultak el. Talán végelgyengülésben, talán egy farkas állkapcsában végezték. Amiért harcoltak, az egyiküké sem lett, sőt nélkülük el is veszett. A nemzet „nagy kérdéseiben” az oldalak közti örök harc és vicsorgás nem vezethet tartósan eredményre, mert párbeszédre, megértésre és engedékenységre is szükség van.

Tusnádon, ahol 1989-ben még gumibottal verték a Securitate emberei a magyarokat és a román ellenzékieket, most mindenki érzékelhette, hogy végre Európa csillagai ragyogtak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!