Vérszipolyok és farkasemberek

A horrorfilm egyidős a mozival. Már azelőtt létezett, hogy önálló műfajjá nőtte volna ki magát. A közkeletűvé vált latin szó, a horror jelentése: iszonyat, félelem, rémület, undor, utálat és így tovább. A rémfilmek tartalmi lényege az élet sötét oldalának megmutatása különös, tiltott és életveszélyes történetekbe ágyazva. Félelmeinket, rémálmainkat, az ismeretlentől és a haláltól való rettegésünket vetíti elénk. Kelléktára a helyszín- és a történetválasztás ősi alapjára építkezve a korral haladva bővül, színesedik. Sajátosan keveredik a horrorfilmben képzelet és valóság. Ennek megfelelően tagozódik alcsoportokra: vámpír, múmia, ördög, műember, vadállat, őrült tudós, tudományos-fantasztikus témakörökre.

Vitatható módon, egyesek a mai értelemben vett horrorfilm születését az 1931-es James Whale Frankenstein című műfajteremtő munkájával jelölik meg. Mások szerint Georges Melies 1896-os Ördögkastélya az őshorror. Szó se róla, a tizenkét perces rémmoziban már jó nagy denevérek repkednek, aztán átváltoznak ördögökké. És ijesztget csontváz meg boszorkány is. Az 1910-es években kezdték megfilmesíteni a klasszikus rémregényeket, például a Dr. Jekyll és Mr. Hyde-ot. R. L. Stevenson művében egy szertől az orvos megfiatalodik, és előbukkan sötét, gonosz énje. Megjelent az amerikai indián mitológiából vett farkasember is, amikor az apja haláláért bosszút esküvő lányból lesz iszonyatos rémállat.
A rémfilm fejlődéstörténetének egyik állomása Friderich Wilheim Murnau Nosferatuja. Mai szemmel nézve inkább megható, mint rémísztő. Aztán Drakula-változat esetében ki nem hagyható magyar vonatkozásban az 1931-ben véres grófot alakító Lugosi Béla sem.

Alapjaiban változott a hororrmozi a hangos-, majd a színestechnika elterjedése idején. Tobzódtak az alkotók az új lehetőségek nyújtotta áradatban. 1960-ban készült a műfajt forradalmasító Psycho. Alfred Hitchcock, a negyenes évek mesteri bűnügyi filmrendezője itt találta meg a tökéletes rémtörténet alapját. Ez pedig nem más, mint a rendkívüli helyzetbe jutott kisember (Anthony Perkins védjegyszerű alakításával) lelki pokla. A hátborzongatás egyik csúcsa, a Psycho iskolát teremtett, utánzatok tömegét indította el. Bőséges hozammal rukkolt elő a sorozatgyilkosok filmipara. Ám Hitchcock három évvel később a Madarakkal még „rátett egy lapáttal”. A hatást a finom, idegborzoló recegéstől a látványos iszonyatig fokozta brutálisan durva szárnyasaival. Későbbi filmjei gyengébb hatásfokkal működtek, viszont az utolsó előtti Téboly újfent megcsillantotta a mester erényeit.

William Castle, megirigyelve honfitárs kollégája sikerét, azt találta ki, hogy a Kísértetdombi ház című filmjének vetítése alatt műanyag csontvázat lóbált a nézők feje felett. Sőt, a székekbe bizsergést fokozó gyengeáramot vezetett. Ám hosszú távon nem vált be neki…

A hatvanas évek végén tárult ki a horror műfaj zombi szárnya A. Romero „főzombiológus” Élőholtak éjszakája című alkotásával. Az előző kísérletekhez képest erőssége nem a tabuk döntögetése, hanem az emberi gondatlanság miatt előbukkanó élőhalottak megjelenésében rejlik. Ahogy az idő haladt, úgy durvultak a horrorfilmek, úgy váltak véressé, gátlástalanul gusztustalanná. Wes Craven amerikai filmrendező A domboknak is szeme van című filmjében emberevő jelenetek hordozzák a fő látnivalót. Máshol zombivá változtató piócákat vet be…

Mérföldkő a műfaj történetében a Sátántól megszállt gyermek rémtörténetét feldolgozó Ördögűző. Polnskitól a Rosemary gyermeke a hitchcocki késleltetéses technikát fejleszti tovább. Halálfélelmet keltő, létező állatos változatban pedig újabb fejlődési fok Spielberg Cápája. Eközben King Kong is bedübörög. A hetvenes évek horrorja a Ragyogás. Stephen King regényét Jack Nickholsonnal Stanley Kubrick filmesítette meg soha nem fakuló borzadállyal. Nagyot fordult a horrorvilág a kilencvenes években. Kiszorult Európából: amerikai és szalonképes lett. Oscar-díjat kapott A bárányok hallgatnak.

Már-már ott tartunk, nem tudjuk, mi a horror, és mi nem az. Hiszen ide lehetne sorolni Spielberg Jurassic Parkját és az Elemi ösztönt is. Vagy mégsem? Ne döntsünk. Rémfilm volt és lesz.

A filmtörténet azt mutatja, hogy a horror iránti igénynek társadalmi alapja van. Például a húszas évek Németországában is felerősödött a rémület iránti igény. A mi időnkben szeptember 11-e az a pont, ahonnan az újkori rettegést és félelemet számíthatjuk. A sorozatban készített filmek pedig ezek kiélését és kivetítését szolgálják. Idővel bekövetkezik a csömör, kiváltképp az erős hatású hororrfilmek esetében. Egy ponton túl nem lehet tovább fokozni. Akkor majd alábbhagy, és jönnek megint a romantikus filmek. Ez nemcsak a filmtörténetben és a művészetben van így, hanem az életet is követő forgásban. Minden jelenség újból és újból ismétlődik. Mindössze az a kérdés, milyen esemény indítja el, a megszokott körforgás változását. Addig, amíg nem történik valami újabb szörnyűség a világban, csupán önmagukat ismétlik a horrorfilmek is. Addig csak örüljünk…

A filmtörténet azt mutatja, hogy a horror iránti igénynek társadalmi alapja van. Például a húszas évek Németországában is felerősödött a rémület iránti igény.

A mi időnkben szeptember 11-e az a pont, ahonnan az újkori rettegést és félelemet számíthatjuk. A sorozatban készített filmek pedig ezek kiélését és kivetítését szolgálják. Idővel bekövetkezik a csömör, kiváltképp az erős hatású hororrfilmek esetében.

Egy ponton túl nem lehet tovább fokozni. Akkor majd alábbhagy, és jönnek megint a romantikus filmek. Ez nemcsak a filmtörténetben és a művészetben van így, hanem az életet is követő forgásban. Minden jelenség újból és újból ismétlődik.

Mindössze az a kérdés, milyen esemény indítja el, a megszokott körforgás változását. Addig, amíg nem történik valami újabb szörnyűség a világban, csupán önmagukat ismétlik a horrorfilmek is. Addig csak örüljünk… -->