2005.05.17. 06:34
Újabb véres zavargások üzbég nagyvárosokban
Továbbra is szórványos tűzharcok zajlottak hétfőn az üzbegisztáni Andizsánban, ahol négy nappal ezelőtt felkelés tört ki egy iszlám radikálisok ellen indított per elleni tüntetés nyomán.
A lázadást a hadsereg és rendőrség helyi erői egy nap alatt leverték. A városban hivatalosan meg nem erősített források szerint legalább 500 embert megöltek és 2000-en megsebesültek. Az Eho Moszkvi rádióadó tegnap arról számolt be, hogy az Andizsántól 30 kilométerre északkeletre fekvő Pahtabádban a hadsereg 200 tüntetőt ölt meg. Iszlam Karimov üzbég elnök az iszlám szélsőségeseket tette felelőssé az erőszakos cselekményekért. A szomszédos Kirgizisztánban állomásozó diplomaták szerint hétfőre virradóra lövéseket lehetett hallani a kirgiz–üzbég határon lévő, csatornával elválasztott Karaszu városában. A város üzbég felén szombaton a tüntetők felégették a helyi rendőrkapitányság, valamint az adóhivatal épületét. Mintegy 900 üzbégnek sikerült eddig átmenekülnie Kirgizisztánba, ahol a hatóságok sátortábort nyitottak számukra.
Szemtanúk a lázadás leverését vérengzésnek minősítették. Karimov elnök ugyanakkor azt állítja: nem adott ki tűzparancsot, fegyvert először a szélsőségesek használtak.