Hírek

2005.05.17. 00:00

„Tudtam, hogy ki a férjem”

Rendhagyó interjút adott tegnap este Marjai Judit a Szulák-show-ban. Tasnádi Péter volt felesége beszélt egykori és jelenlegi kapcsolatáról, valamint arról is: első gyereke a véletlennek köszönhető.

Balaton Balázs

[caption id="" align="alignleft" width="95"] Marjai Judit azt állítja: tudta, hogy meg akarta ölni volt férje
[/caption]Három éve az volt a kérdés a bulvárlapokban, hogy kell-e félnie Tasnádi Péter feleségének, aki elhagyta férjét. Az elmúlt hetekben a hír már az volt, hogy a vállalkozó meg akarta-e öletni feleségét. A rendőrség gyanúja szerint Tasnádi nem bocsátotta meg volt feleségének, hogy elhagyta, és azt sem, hogy ország-világ előtt lejáratta gyerekével. Három évvel ezelőtt ugyanis a börtönből szabadult vállalkozó minden követ megmozgatott, hogy Marjai Judit kislányát magához vegye. Volt fenyegetés, gyerekrablás, verekedés, kibékülés. A vége az lett, hogy amikor Tasnádi ismét börtönbe került, a gyerek édesanyja közölte: a kislány nem a vállalkozótól van.

Nemrég őrizetbe vették a vállalkozó legközelebbi munkatársát és egy újságírót. Azzal gyanúsítják őket – rajtuk kívül még egy rendőrtisztet is –, hogy Tasnádi Péter megbízásából bérgyilkosokkal meg akarták öletni Marjai Juditot. Marjai Judit nem lepődött meg a hír hallatán. Azt mondja, nem a múltjával, hanem a terveivel foglalkozik. A tegnap esti Szulák-show-ban elhangzott beszélgetés szövegét a TV2 a Reggel rendelkezésére bocsátotta.

Marjai Judit nem tűnt elkeseredettnek. Kiskosztümben érkezett a felvételre, gallérján szőrmével. Elegáns volt, mint az elmúlt években mindig. Díva benyomását keltette. Az ellene tervezett gyilkossággal kapcsolatban a műsorban elmondta, hogy őt már semmi sem lepi meg volt férjével kapcsolatban. – Ezek a dolgok régen történtek, és ezek szerint most jutott el a nyomozás ebbe a stádiumba, hogy megtörténhetett ez a gyanúsítás. Egyébként úgy gondolom, hogy jogállamban élünk, és ez a jogállamiság működik is – mondta.

Marjai Judit felfedte régi titkait. Kiderült, hogy naivan, fiatal modellként ment hozzá Tasnádi Péterhez. Az apát is kereste benne. Azonban hamar kiderült, hogy a vállalkozó megcsalja őt. – Tudtam, hogy nem én vagyok neki az egyedüli nő. Idővel megromlott a házasságunk, de én úgy gondolom: a házastársi eskü nem véletlenül született. Jóban-rosszban kitartottam mellette. Aztán idővel ennek is vége lett.

Az egykori modell összejött gyerekkori szerelmével, egy orvossal. Ismét fellángolt a szerelem. Judit úgy tudta, nem lehet gyereke, ám mégis terhes lett. – Úgy fogtam fel, mint a sors ajándékát. Biztos voltam benne, hogy megtartom a gyereket. A férjem úgy tudta, hogy az övé a kicsi. Csak amikor nyilvánosságot látott az egész történet, amikor a sajtó is velünk és a gyerekemmel foglalkozott, akkor vallottam be: nem az ő lányát szültem meg.

Tasnádi Péter nem hitt feleségének, és DNS-vizsgálatot csináltatott. Ebben az időben volt a már említett, állítólagos gyerekrablás időszaka is. Arra mindenki másképp emlékszik, de senki sem beszél róla szívesen. Régen volt – mondják ma már az érintettek… Tudta, ki mellett él? – kérdezték korábban is sokan tőle. Marjai Judit azt mondja: igen, tisztában volt vele, hogy kicsoda az ő férje. – Nagyon egyedül voltam a házasságomban. Magányosan teltek napjaim. Reggeltől estig olvastam. Aztán belépett az életembe Szabó Stein Imre. Akkor olyan volt az életem, hogy más férfi biztos feladta volna, elmenekült volna mellőlem. De ő nem. Végigcsinálta velem a nehéz időszakot. Azóta már összeházasodtunk, és van egy csodálatos, 15 hónapos kislányunk.

Marjai Judit manapság könyvet ír és fotózik. Főleg a portréfotózást kedveli. Mint elmondta, harminc év felett az ember már megdolgozik a ráncaiért, ezért nem kell azokat szégyellni. Tasnádi Péter volt felesége életében – ahogy fogalmazott – most minden rendben van.

Tasnádi ellen sok a vád

A Nemzeti Nyomozó Iroda fél tucat ügyben nyomoz Tasnádi Péter ellen, akinek emellett egy korábbi, százmilliós adócsalás vádjával a közeljövőben kezdődik a másodfokú eljárás. Tasnádi Péter tavaly tavasszal szabadult a börtönből, de őszszel ismét előzetesbe került. A nyomozók egyelőre nem tudják, hogyan szervezhette meg a börtönből volt felesége és annak jelenlegi férje megölését. Mint kiderült, Szabó Stein Imre is célpont volt. Azonban a bérgyilkosok rossz minőségű fényképet kaptak róla, s véletlenül a kertészt szúrták meg Szabó Stein helyett. Tuza Péter ügyvéd, Tasnádi védője az egyik napilapnak azt mondta: védencét eddig nem gyanúsították meg sem emberölés előkészületeivel, sem egyéb mással, amelyről a sajtó az elmúlt időben beszámolt.

Tasnádi Péter tavaly tavasszal szabadult a börtönből, de őszszel ismét előzetesbe került.

A nyomozók egyelőre nem tudják, hogyan szervezhette meg

a börtönből volt felesége és annak jelenlegi férje megölését. Mint kiderült, Szabó Stein Imre is célpont volt. Azonban a bérgyilkosok rossz minőségű fényképet kaptak róla, s véletlenül a kertészt szúrták meg Szabó Stein helyett.

Tuza Péter ügyvéd, Tasnádi védője az egyik napilapnak azt mondta: védencét eddig nem gyanúsították meg sem emberölés előkészületeivel, sem egyéb mással, amelyről a sajtó az elmúlt időben beszámolt. Marjai Judit azt állítja: tudta, hogy meg akarta ölni volt férje -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!