2005.05.23. 06:10
Mádl, Sólyom és Szili szimpatikusok az utcán
Összesítették a Fidesz szimpátiaszavazásának eredményét. Ezek szerint Mádl Ferenc jelenlegi köztársasági elnök az „emberek jelöltje” az államfői posztra. Ő a leadott 718325 szavazat 38,5 százalékát tudhatja magáénak. A második helyen Sólyom László áll 33,8 százalékkal. Az MSZP hivatalos államfőjelöltje, Szili Katalin házelnök 14,8, Glatz Ferenc akadémikus 11,1, míg Gombár Csaba az SZDSZ jelöltje 1,7 százalékot kapott.
A voksolás eredményének ismeretében, a Fidesz a héten megnevezi hivatalos államfőjelöltjét. Ez csak akkor maradhat el, ha a parlamenti pártoknak sikerül közös jelöltben megegyezniük. Erre kevés az esély, de mindezek ellenére kedden négypárti egyeztetést tartanak az államfőjelölésről.