2005.05.04. 00:00
Lamperth megírta levelét
A Reggel birtokába került Lamperth Mónika, az MSZP elnökségi tagjának taglétszámmal és nyilvántartással kapcsolatos levele. Ezt a kőbányai szocialista kerületvezetést bíráló párttársainak írta, meglepően őszintén.
Kaszab Csaba alpolgármester, Szász Csaba, a szocialisták helyi elnöke, Novák Gyula főtanácsos és Csicsay Claudius Iván országgyűlési képviselő interjút szeretett volna adni lapunknak, ezért Kőbányára hívták a Reggelt. A városházi találkozó létrejött, de Kaszab Csaba közölte: mégsem nyilatkoznak. Magyarázata szerint azzal ugyanazt a pártszabályba ütköző etikai vétséget követnék el, amit a bíráló párttagok, akik nyilvánosság elé vitték az MSZP taglétszámmal kapcsolatos belügyét. Csicsay Claudius Iván egy emlékeztetőt mutatott be a bírálókkal folytatott tárgyalásról, miszerint hamarosan béke lesz a pártban. A bíráló párttagok elnökségi, kongresszusi helyeket kértek maguknak, amelyeket aznap délután meg is kaptak.
– Az én ízlésem tiltakozik az ellen, hogy valaki ne a pártján belül keressen megoldást, hanem az újságokhoz forduljon – mondta korábban a szocialista képviselő.
– Egy szeptemberi kőbányai közgyűlésről százan vonultak ki. Mit gondol erről? Demokraták? – kérdeztük.
– Kilencvenöt százalékuk elvtársam, tisztességes, rendes emberek, nagyobb részt megtévesztettek – állította.
A kőbányai testület a megegyezés előtti ülésén azonnali hatállyal felmentette Vass Barnabás szocialista párti önkormányzati cégvezetőt. Vass maga is a bírálók közé tartozott, ez kitűnik Hiller István pártelnöknek írott leveléből. Az ellenzéket is meglepte ez a gyors személyzeti döntés, hiszen Vass nemrégiben komoly pénzjutalmat kapott munkájáért. A hivatalos indoklás szerint elküldésének semmi köze a belső harchoz. Lapunk úgy tudja, hogy a kőbányai ellenzék feljelentést fontolgat gazdasági bűncselekmények miatt ismeretlen tettes ellen.
A belügyminiszter sorai:
„Megkaptam az MSZP-ért aggódó, 12 kőbányai szervezetnevében írt leveleteket. (…) A 2003 nyarán megkezdett alapszabály-módosítási munkálatok egyik, sok vitát kiváltó oka éppen a kőbányai eset volt. A megoldás nem egyszerű, mert sokan vannak a pártban olyanok, akik nem látják szükségét a belépés megszigorításának. Mások, így magam is szorgalmazom, hogy az alapszabály tartalmazzon olyan elemeket, amelyekkel gátat lehet szabni a tagfelvétel körüli visszaélés lehetőségének. (…)” Budapest, 2004. október 27.
Dr. Lamperth Mónika
nevében írt leveleteket. (…) A 2003 nyarán megkezdett alapszabály-módosítási munkálatok egyik, sok vitát kiváltó oka éppen a kőbányai eset volt. A megoldás nem egyszerű, mert sokan vannak a pártban olyanok, akik nem látják szükségét a belépés megszigorításának. Mások, így magam is szorgalmazom, hogy az alapszabály tartalmazzon olyan elemeket, amelyekkel gátat lehet szabni a tagfelvétel körüli visszaélés lehetőségének. (…)” Budapest, 2004. október 27.
Dr. Lamperth Mónika -->