JÓ reggelt!

Jövök ki a metróból, nyúlnak felém a kezek, a markokban szórólapok. Hárítok. Elég volt a sok szórásból. Pedig a Déli pályaudvarnál már ismerősként nyújtják, azt, amely nekem nem kell. Az egyik köpcös mosolyogva biccent, amikor öntudatosan ellépkedek mellette. Aztán éjjel azt álmodom, hogy én fogadom az aluljáróban a tömeget. Kezemben nem szórólap, hanem egy köteg ezerforintos. Nyújtom serényen – s mindenki hárít. Oda se néznek. Ez az automatizmus. Hárítanak. Már a pénz sem kell. Aztán felébredek. Nekem az ilyen közönyös napokon is szép a budapesti reggel.