Hírek

2005.05.26. 06:13

Ismét fejtörés a Fenyő-ügy miatt

Egyelőre nem hozott áttörést a Fenyő-bérgyilkosság ügyében a pszichológus professzor húszórás önvallomása. A médiamogul ellenfeleinek egyike magán-titkosszolgálatot működtetett.

Szemán László

Eddig csak árnyalta a nyomozókban a vélt elkövetőkről és a megbízóról kialakult képet, de nem hozott áttörést a Kapu szerkesztőségében pénteken lefoglalt videoanyag. A húszórás, vágatlan felvételeken Perczel Tamás pszichológus professzor többek között volt munkaadójáról és „betegéről”, Fenyő Jánosról is részletesen beszélt. A felvételek a professzor halála előtti napokban készült, így őt a rendőrök már nem tudják megkérdezni egy-egy izgalmasabb részletről.

A VICO médiabirodalmat létrehozó Fenyő János 1998. február 11-én, délután fél hat tájban indult el a Törökvészi úti VICO-székházból fodrászához. Elkísérte volna barátja, Friderikusz Sándor is, ám ő elfoglaltsága miatt lemondta a fodrászt. Csak utána találkoztak volna. A médiamogul, bár volt páncélozott gépkocsija, mégis a kedvenc autójával, egy Mercedes 600-assal indult utolsó útjára. Bár korábban már többször is figyelmeztették, hogy ne járjon egyedül, ezúttal sem vitte magával testőreit. Csak két, engedéllyel tartott pisztolyát dugta be nadrágövébe. A Margit körútba csatlakozó Margit utcában megállt a piros lámpánál. A VICO-tól őt végig követő, drapp Mitsubishi két autóval mögötte állt meg. Kiugrott belőle a bérgyilkos, és egy horvát gyártmányú Agram minigéppisztolyból golyózáport zúdított rá a Mercedes szélvédőjén keresztül. Fenyőnek mozdulni sem volt ideje. Legalább tíz lövedék érte, azonnal meghalt.

A gyilkos egy, a járdán parkoló autó alá dobta a fegyvert, majd nyugodtan kisétált a körútra. Jobbra fordult. Itt az egyik kapualjba dobta kabátkáját és a parókáját. Felsétált a Rómer Flóris utcába, és a Margit utcából időközben visszatolató Mitsubishi a II. Kerületi Rendőrkapitányságnál felvette őt. Az autót később a II. kerületben, Fenyő egyik politikus barátjának a háza előtt találták meg a rendőrök. Itt hagyták el a merénylők.

Néhány hét múlva a bolti sorozatgyilkos, Erdélyi Nándor vallomása alapján a koszovói albán Acifi Nijazit gyanúsították meg a merénylettel. Ő önként visszajött az országba, feladta, majd tisztázta magát. Azóta gyakorlatilag csak a nyomozás megszüntetéséről, majd újraindításáról lehetett hallani. Egészen tavaly novemberig, amikor is optimista rendőrségi nyilatkozatokból az derült ki, hogy heteken belül megoldhatják a kusza ügyet. Idén márciusban áprilisra ígértek konkrétumokat, ám már május vége van, és még mindig nem történt semmi. Pontosabban a Kapu szerkesztőségében lefoglalt felvételek újabb fejtörést okoznak a rendőröknek.

Az ügyet tavaly november óta ismét nyílt eljárásban vizsgáló „döglött ügyek” osztályának nyomozói mindenesetre nem örülnek annak, hogy a lefoglalt videofelvételek egyes részletei kiszivárogtak. Mint például az, hogy a gyilkosság utáni napokban Fenyő János irodájának közelében vagy az irodájában lehallgató-berendezést találtak. A gond az, hogy nem a rendőrök, hanem a néhai médiamogul bizalmi emberei bukkantak rá a poloskára. Nyílt titok volt még Fenyő alkalmazottjai között is, hogy a nagyvállalkozónak nem okozott gondot, ha például lehallgatás ellen ellenőriztetnie kellett az irodáját. Kapcsolatai és pénze volt rá. Úgy tudjuk, hogy a merénylet előtti héten elvégeztek egy „poloskairtást” második emeleti irodájában, akkor semmit sem találtak. A hírek szerint a profi lehallgató-berendezést ez után csempészhették be Fenyő János irodaházába. Minden bizonnyal a merényletre készülve.

A nyomozóknak most az jelent gondot, hogy a poloskát már nem lehet megtalálni. Mint ahogy azt sem lehet megtudni, hogy ki találta meg a székház melletti épületben a rádióadóként működő poloska vevőegységét. És hogy ne legyen túl egyszerű az ügy, a néhai professzor Fenyő ellenfeleiről is beszélt a videofelvételen. Köztük arról is, akinek szintén módja nyílott magán-titkosszolgálat működtetésére. Ennek a magyar embernek, aki ismert volt a pénz világában, egyik kapcsolata pedig gyakran megfordult a VICO-székház szomszédságában. Abban az épületben, ahova a poloska nyomát visszavezették.

Lehallgatókészülékek itt-ott, mindenütt, és behálózzák az életünket

A VICO-székház mellett-mögött van a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat (NBSZ) központja. Ők az objektumukat egyebek mellett rádiólehallgatás ellen is védik. Figyelmük azonban nem terjedhet túl a területükön. Az NBSZ szigorú törvények alapján csak megrendelésre dolgozik. Tudva Fenyő János kiváló politikai kapcsolatairól, kizárt, hogy az irodájában talált poloska hivatalosan került volna oda.

Az elmúlt években több politikailag kényesnek mondható hallgatózásra derült fény. Több vidéki polgármesteri irodában is találtak már valószínűleg ipari kémkedés célját szolgáló berendezést. Legutóbb tavaly októberben a pátyi polgármester irodájában. De például a Torgyán József vezette Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium egyik irodájában is találtak egy lehallgatóberendezést. Ezek a kütyük kis hatósugarú, ám profi készülékek voltak. Olyanok, amilyeneket például bécsi kémboltokban szabadon be lehet szerezni.

Az elmúlt években több politikailag kényesnek mondható hallgatózásra derült fény. Több vidéki polgármesteri irodában is találtak már valószínűleg ipari kémkedés célját szolgáló berendezést. Legutóbb tavaly októberben a pátyi polgármester irodájában. De például a Torgyán József vezette Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium egyik irodájában is találtak egy lehallgatóberendezést. Ezek a kütyük kis hatósugarú, ám profi készülékek voltak. Olyanok, amilyeneket például bécsi kémboltokban szabadon be lehet szerezni. -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!