Hol húzódik a bővítés határa?

[caption id="" align="alignleft" width="320"] Strasbourgban ülésezik az Európai Parlament. Az ülőhelyek száma is véges. A legutóbbi, tizes bővítésnél úgy oldották meg az új tagországok mandátumát, hogy a korábbi EU-tagok arányosan kevesebb képviselőt küldenek.
[/caption]Az Európa Unió hat alapító országa közül kettő: Franciaország és Hollandia úgy döntött, hogy népszavazásra viszi az alkotmányos alapszerződés ügyét. Miközben ugyanis eddig már számos tagállamban becikkelyezte a jogszabályt a törvényhozás, néhány országban ezt referendum előzi meg. Spanyolországban volt az első próbatétel. S bár szinte az utolsó pillanatig kérdéses volt, győznek-e az igen-pártiak, végül a szavazópolgárok zöme elfogadta az alkotmányt. Most azonban Párizson és Hágán a közös Európa szeme. Úgy tetszik, Jacques Chiraq francia államfő és csapata szívós munkával az utolsó pillanatban megfordította a közhangulatot, és a franciák végül is megbarátkoztak a gondolattal. Ám az elmúlt hét végén úgy tetszett, a folyamat visszafordult, a legfrissebb fölmérések szerint most a hollandok többsége is elutasítóan gondolkodik. Nemrégiben Jan Peter Balkenende miniszterelnök inkább azon kesergett, hogy tán nem is érdemes hatalmas költséggel népszavazást szervezni, ha négy nappal korábban a franciáknál elbukik az alkotmány, most viszont azért főhet a feje, hogy saját honpolgárai miként döntenek.

Az ellenérzéseket nem csekély mértékben a bővítés további távlatai keltik az emberekben. Hollandia nagyfokú türelmességéről közismert, mégis rendszeresek az idegenek, a bevándorlók, a menedéket keresők elleni, nem egyszer tragikus fellépések. Romániát és Bulgáriát, a későbbiekben Horvátországot még csak-csak elfogadják, viszont népes az Ankara felvételét elutasítók aránya.

Hol a határ? – teszi föl a kérdést a tekintélyes brit gazdasági hetilap, a The Economist. Írásának címében gúnyosan megjegyzi: ha már mind együtt, egy szövetségben leszünk belül, csapjuk be magunk mögött a kaput. Ez persze még mindig azt a fajta gondolkodásmódot tükrözi, amely kizárólag kétpólusú világot tud elképzelni. Ugyanakkor józanabb érvek is elhangzanak azok szájából, akik félnek az idegenek áradatától; akik már megtapasztalták a vendégmunkások fogadásának nemcsak az előnyeit, hanem a vele járó gondokat is.

Törökország bár kétségtelenül sajátos, a közép- és nyugat-európaitól eltérő kultúrát képvisel, szinte az élet minden területén, ám akkor is európai ország. Az államalapító Atatürk világi alakulatot hozott létre a hajdani oszmán birodalomból, és az ország szekerét Európához kötötte. Ha azonban a térképre tekintünk, azt látjuk, hogy csak egy falatnyi rész esik Európára, a többi mélyen benyúlik Ázsiába. S rögtön mögötte sorakozik Grúzia is, jogossá formált csatlakozási igényekkel.

A közösség alapelvei közé tartozik, hogy nyitott és mindenkit befogad, aki teljesíti a jogi, politikai és gazdasági feltételeket. Pillanatnyilag épp ez okozza a legnagyobb terheket: felzárkóztatni az egy esztendeje csatlakozott térséget. Még nagyobb lesz ez a teher jövőre, Bukarest és Szófia belépésével, hiszen olyan államok kerültek be, amelyek gazdasága elmaradottabb, bár fejlődik. A ballaszt súlya nagy, s ha nem a kellő ütemben növelik tovább, akár a hajó is elsüllyedhet.

Ami a francia voksolás lehetséges következményeit illeti, Juncker szerint elvileg elképzelhető lenne az európai integrációs folyamat folytatása Franciaország nélkül, de ő ezt a lehetőséget kizárja, s „Luxemburg nem szállna be egy olyan hajóba, amelynek a fedélzetén nincsenek ott a franciák”. Az elmúlt napok közvélemény-kutatásai ismét a nemmel szavazók előnyét mutatják a franciaországi népszavazás előtt. Így azután az EU vezetői – Juncker és José Manuel Barroso EU-bizottsági elnök –, valamint a különböző tagállamok vezetői egyesített erővel próbálják nyilatkozataikkal az „igen” táborát erősíteni. (Csütörtökön például a lengyel elnök és a német kancellár közös sajtóértekezleten szögezte le, hogy Franciaországnak, az EU alapító országának példát kellene mutatnia a többi állam számára.)

A franciák könnyen megtorpedózhatják az alkotmányt, és ez komoly sokkot válthat ki az uniópártiakból. Juncker szavait cáfolva a brit sajtó vasárnap arról cikkezett, hogy mégis készült Brüsszelben B terv. A nemleges népszavazás esetén a tagországok állam- és kormányfői azonnal közös nyilatkozatot adnának ki, hogy legalább a hollandokat buzdítsák az igenre. Ezt követően minden tagországban befejeződnék a ratifikálási folyamat, és ekkor következnének ismét a franciák.

ezzel az EU-bizottság korábbi elnöke, az európai integrációs folyamat jelképes atyja, Jacques Delors szavait cáfolta, aki korábban egy nyilatkozatában ennek ellenkezőjét mondta – igaz, utána visszatáncolt, mert szavai az alkotmányt elutasítók pozícióit erősítették.)

Ami a francia voksolás lehetséges következményeit illeti, Juncker szerint elvileg elképzelhető lenne az európai integrációs folyamat folytatása Franciaország nélkül, de ő ezt a lehetőséget kizárja, s „Luxemburg nem szállna be egy olyan hajóba, amelynek a fedélzetén nincsenek ott a franciák”.

Az elmúlt napok közvélemény-kutatásai ismét a nemmel szavazók előnyét mutatják

a franciaországi népszavazás előtt. Így azután az EU vezetői – Juncker és José Manuel Barroso EU-bizottsági elnök –, valamint a különböző tagállamok vezetői egyesített erővel próbálják nyilatkozataikkal az „igen” táborát erősíteni. (Csütörtökön például a lengyel elnök és a német kancellár közös sajtóértekezleten szögezte le, hogy Franciaországnak, az EU alapító országának példát kellene mutatnia a többi állam számára.)

A franciák könnyen megtorpedózhatják az alkotmányt, és ez komoly sokkot válthat ki az uniópártiakból. Juncker szavait cáfolva a brit sajtó vasárnap arról cikkezett, hogy mégis készült Brüsszelben B terv. A nemleges népszavazás esetén a tagországok állam- és kormányfői azonnal közös nyilatkozatot adnának ki, hogy legalább a hollandokat buzdítsák az igenre. Ezt követően minden tagországban befejeződnék a ratifikálási folyamat, és ekkor következnének ismét a franciák. Strasbourgban ülésezik az Európai Parlament. Az ülőhelyek száma is véges. A legutóbbi, tizes bővítésnél úgy oldották meg az új tagországok mandátumát, hogy a korábbi EU-tagok arányosan kevesebb képviselőt küldenek. -->