Hétköznapi történet

Azon a nívón, amelyen Európa élcsapatai űzik a világ legközkedveltebb játékát, hétköznapi történet az FC Liverpool és az AC Milan derbije. Mert kérem, nem történt más, csak annyi, hogy tehetséges, jól felkészült sportemberek egymásnak feszültek, s a kezdő sípszótól az utolsó tizenegyesig semmi mással nem törődtek, csak azzal, hogy nyerjenek. Ez pedig nem más, mint a futball (és persze, mindenfajta játék) alaptörvénye. Hogy közben majd’ minden perc szolgált hol kisebb, hol nagyobb drámával, az magától értetődő, mint mindig, amikor egymással ellentétes érdekek találkoznak.

Azt pedig, hogy a padlóra küldött fél képes volt talpra állni, mi több, felülkeredni ellenfelén, nyugodtan a sors számlájára írhatjuk. Mert a sors igazságos. A liverpooliak csak annyit tehettek, hogy nem adták meg magukat, csak arra telhetett tőlük, hogy erejük megfeszítésével igyekezzenek továbbra is kihozni magukból a legtöbbet, hogy úgy tegyenek, mintha semmi sem történt volna az első félidőben. Átlagon felüli lelkierő, elszántság, összpontosítás kell az ilyesmihez. Főként úgy, hogy ezernyi példa van rá a futballon innen és túl, hogy mindez kevés az üdvösséghez. De esélyt adhat rá, s a liverpooliaknak ez a pislákoló remény elegendő volt ahhoz, hogy megpróbálják a lehetetlent.

A finálé éjszakája után most azok is szóba hozzák a futballt, akiket egyébként nem érdekel, hogy mi történik a labda körül. Lenyűgözve emlegetik a klasszisok teljesítményét, mindkét oldalról. Rácsodálkozva arra (is), hogy ezek a dúsgazdag emberek az utolsó leheletükig képesek csúszni-mászni a csapatukért, egymásért. Ámulatuk olyan, mintha azon lepődnének meg, hogy a nap reggel felkel, este pedig lenyugszik. Hogy az éjszakára nappal jön, a nappalra éjszaka. Mert amit láttak, láttunk, az magától értetődő ott, ahol bizonyítottan csak a teljesítmény számít. Ahol valós az értékrend. Ahol komolyan veszik a szavakat, és a sportesemény valóban esemény.

Malonyai Péter -->