Emlékezzünk mindig hős katonáinkra!

Budapesten vasárnap délelőtt a Hősök terén koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak. Május utolsó vasárnapján a világháborúk magyar hőseire emlékeznek országszerte. Ez így van jól. Ez a politika dolga. És mindannyiunké. Emelt fővel gondolni azokra, akik életüket áldozták hazájukért. Függetlenül attól, milyen korban éltek, kik vezették éppen akkor az országot, és hogyan keveredtünk háborúba.

Emlékszem apám arcára, amikor először elvitt az első világháborús emlékműhöz abban a kis Pest megyei faluban, ahol születtem, Tápiószelén. Arról beszélt, bárki bármit mond is, ők hősök és tisztelnünk kell őket. Merjük megtenni, fűzte hozzá büszkén. Hatévesen nem értettem, miért éppen ezt mondta apám, aki maga is hadifogságból jött haza 1946-ban. Ő a szerencsések közé tartozott, túlélte a második világháborút és amerikai fogságba került. Apám nem tudta, mi az a gulág. Ő nem. Ő hazajött. Százezrek azonban nem.

Ma már tudom, miért nem volt a 60-as években emlékműve a második világháború áldozatainak. Csak az emberek szívében lehettek ők hősök. Ma ez is másként van. Szerencsére.