Hírek

2005.05.24. 06:21

Csak három napig tartott a királyság

Lázár L.

Mindössze három napig töltötte be a Magyar Labdarúgó Liga, valamint a Magyar Hivatásos Labdarúgó Liga elnöki posztját Tarsoly Csaba, aki tegnap írásban benyújtotta lemondását.
Tarsoly Csaba üzletember, a Győri ETO többségi tulajdonosa csütörtökön négyfordulós szavazás után került az MLL élére. Még azon a napon az MHLL elnökének is megválasztották. A nagy küzdelem az MLL elnöki tisztjéért folyt. Szieben László megüresedett helyére többen pályáztak, végül Tarsoly Csaba és Mészöly Kálmán került fel a listára. A kétharmados többséget egyik jelöltnek se sikerült megszereznie még a harmadik szavazási körben sem. Ezt követően Mészöly Kálmán visszalépett, és így futott be elnöknek a negyedik körben Tarsoly Csaba. A választáskor nézeteltérés támadt a két jelölt között, majd négyszemközt tisztázták a vitás helyzetet, de végül ez késztette lépésre Tarsoly Csabát.
„Meggondolatlanul viselkedtem, nem sportemberhez méltó kijelentést tettem Mészöly Kálmánra, amit megbántam – nyilatkozta a három nap után leköszönő elnök – Kijelentéseim a magyar futballt kell, hogy képviseljék. Méltatlan viselkedésemmel ezt a szabályt szegtem meg, ezért mondok le.”
A szabály értelmében elölről kezdődik minden, már ami az elnök személyét illeti. Jelölőbizottságot kell választani, és a bizottság a ligához tartozó harminc csapat képviselőivel konzultálva tesz majd javaslatot az új elnök személyére. Több jelölt is felkerülhet a listára, és a szavazás dönt majd. Amíg nincs megválasztva az új elnök, addig a négytagú elnökség – Kovács Péter (Újpest), Szima Gábor (Debrecen), Ferenc Gábor (Szolnok), Mátyás Tibor (BKV Előre) – viszi az MLL ügyeit. Elképzelhető, hogy a majdan megválasztott elnökkel a jelenlegi elnökség valamelyik tagja nem tud együtt dolgozni. Ebben az esetben hasonló eljárás következik az elnökségi tagságért, mint az elnökválasztásnál.
Az elnöki „párharcban” végül visszalépő Mészöly Kálmán a Reggel kérdésére, hogy vállalja-e az újabb megmérettetést, a következőt mondta: „Váratlanul ért Tarsoly Csaba elhatározása, ebben a pillanatban még nem tudom, hogy indulok-e ismét. Alaposan át kell gondolnom mindent, fontos tudnom, hogy miként vélekednek a ligához tartozó klubok képviselői.”

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!