2005.05.02. 06:48
Az Újpest segített a Fradin
A listavezető Debrecen rangadót vesztett Újpesten, így előnye hat pontra csökkent. A lila-fehérek viszont ezzel a győzelemmel továbbra is versenyben maradtak a dobogós helyekért.
Rosszul kezdődött a mérkőzés az újpestiek számára, mert az 5. percben Simek megsérült és cserélni kellett. Visszafogottan, kivárásra játszottak a csapatok, a kapuk nem kerültek veszélybe. Az első említésre méltó helyzet a 26. percben gólt eredményezett. Bükszegi 12 méterről továbbított a debreceni kapu jobb oldalába. (1-0) Két perccel később Rajczi lőtt gólhelyzetből mellé. Veszélyesebb volt ebben az időszakban az Újpest.
Szünet után is a lila-fehérek kezdeményeztek többet. A Debrecen játéka pontatlan volt, így nem sikerült komolyabb helyzetet kialakítania. A hazaiak támadásai többször is lesen akadtak el, bár időnként ezeket tévesen ítélte meg a játékvezető. A 70. perc tájékán átvette a kezdeményezést a DVSC, az Újpest viszont veszélyes kontrákat vezetett. A 82. percben a lila-fehérek növelték előnyüket. Kovács adott középre, és az érkező Németh 6 méterről a kapuba továbbított. (2-0) A 84. percben Bogdanovics átemelt Vlaszák felett, és a kapuba tartó labdát Böjte a gólvonalról vágta ki. A másik oldalon Kovács lövését ütötte szögletre bravúrral Csernyánszki.
A rangadón végig az Újpest volt a frissebb, számos helyzetet alakított ki, és győzelméhez nem fért kétség. A tavasszal eddig mindössze egyszer vereséget szenvedő Debrecen ezúttal szürkén játszott, védelme többször zavarba jött és kapura is alig jelentett veszélyt.
Közönségcsalogató mérkőzés, értékes győzelem
Mészöly Géza (Újpest): – A mi akaratunk érvényesült ezen a találkozón. Egy közönségcsalogató mérkőzésen nagyon értékes győzelmet arattunk, és érzésem szerint rászolgáltunk a három pontra.Supka Attila (Debrecen): – Nem tudtuk megismételni azt a teljesítményünket, amit az előző fordulókban mutattunk. A kényszerű cserék megzavarták a csapatot. Újpesten csak csatát vesztettünk, nem háborút.
Supka Attila (Debrecen): – Nem tudtuk megismételni azt a teljesítményünket, amit az előző fordulókban mutattunk. A kényszerű cserék megzavarták a csapatot. Újpesten csak csatát vesztettünk, nem háborút. -->