2005.04.22. 00:00
Soma az égiek, Báró a földiek ajándéka
Amikor művészkörökben színész és kedvenc négylábúja jött szóba, Szacsvay László és Soma ki nem maradhatott.
[caption id="" align="alignleft" width="185"] A két éve kapott vizslával, Báróval Szacsvay László teljesen elégedett
[/caption]Túlzás nélkül mondható, hogy legendává nőtte ki magát eb és gazdája. Többen arra tippeltek, sőt biztosra vették, hogy Soma estéről estére a színpad mögött várja a végszót. Mások szerint Szacsvay és Soma együtt tanulják az adott darab szövegét. S az eszes vizsla mint súgó segíti ki gazdáját, ha az éppen megakad valahol. Ezt persze nem kell teljesen komolyan venni.
Bár a feltételezés bizonyos mértékig megalapozott, hiszen a jeles színművész, bárhol megfordult, vele volt Soma is. Hozzá tartozott. Magától értetődő volt, hogy kocsmákban is ugyanúgy vendég, mint a gazdája. Egyesek Somát a baboskendő viselete miatt összefüggésbe hozták a Beatrice együttessel, sőt magával a zenekarvezetővel, Nagy Feróval is. Találgatások és szájról szájra szálló és módosuló mendemondák színesítették Szacsó és Soma életét. De sajnos, mindez már a múltté. Soma az örök vadászmezőkön kergeti a nyuszikat.
Bárót a művész két évvel ezelőtt a Szulák-show-ban kapta ajándékba. Ez a vizsla volt a műsor megkoronázása. – Kedves, aranyos kutya. De nagy hiba lenne Somához mérni – figyelmeztet a művész. És ebben teljesen igaza van. Márcsak azért is, mert minden kutya egyéniség, és minden öszszehasonlítás sántít. – Báró tüneményes, még sincs meg vele az a lelki kapcsolatom, ami viszont megvolt Somával. Erről sem Báró nem tehet, sem pedig én. Kettőn áll a vásár. Így alakult. Somát az égiektől kaptam, Bárót pedig a földiektől. Ettől még persze nagyon szeretem őt, és ragaszkodom hozzá.
Szacsvay László
Budapest, 1947. október 27.1967–71: Színház- és Filmművészeti Főuiskola
1971–82: Nemzeti Színház
1982–: Katona József Színház
Fontosabb szerepei: Samu (Csokonai: Özvegy Karnyóné), Florisel (Shakepeare: Téli rege), Kurrah (Vörösmarty: Csongor és Tünde), Toto úr (Pirandello: Az ember, az állat és az erény), Dandin György (Moliere: Dandin György), Harrold Corringe (Shaffer: Black Comedy),
Petypon doktor (Feydeau:
Osztrigás Mici)
Díjai: Jászai Mari-díj, Érdemes művész
1967–71: Színház- és Filmművészeti Főuiskola
1971–82: Nemzeti Színház
1982–: Katona József Színház
Fontosabb szerepei: Samu (Csokonai: Özvegy Karnyóné), Florisel (Shakepeare: Téli rege), Kurrah (Vörösmarty: Csongor és Tünde), Toto úr (Pirandello: Az ember, az állat és az erény), Dandin György (Moliere: Dandin György), Harrold Corringe (Shaffer: Black Comedy),
Petypon doktor (Feydeau:
Osztrigás Mici)
Díjai: Jászai Mari-díj, Érdemes művész A két éve kapott vizslával, Báróval Szacsvay László teljesen elégedett -->