2005.04.16. 00:00
Mellkason szúrta a portást
Megkéseltek egy hatvanéves portást a Király utca egyik szórakozóhelyén. A tettes elmenekült a helyszínről, áldozata még mindig életveszélyben van.
Tegnap hajnali fél egykor lépett be a szórakozóhelyre a tettes, aki beszélgetni kezdett a portással. Állítólag egy táncoslánnyal akart találkozni, ám ez nem jött össze. Andrási Iván, a BRFK munkatársa, az ügy előadója megerősítette: ez az egyik lehetséges oka a bűncselekménynek. Azt viszont még a rendőrség sem tudja pontosan, miért szúrt a tettes. Az tény, hogy a beszélgetés vitává, majd késeléssé fajult. A zömök testalkatú, 30 év körüli férfi többször sújtott le áldozatára, aki életveszélyesen megsérült. Az egyelőre ismeretlen tettes a Teréz körút felé futott el. A szórakozóhelyen több lány is dolgozik, a környéken pedig számos tanú volt. Vallomásaikból próbálják kideríteni a nyomozók, vajon ki lehetett a fekete hajú elkövető. A portást a mentők életveszélyes sérülésekkel kórházba szállították. Még lapzártánkkor sem volt kihallgatható állapotban.
Egy másik késes támadás is történt pénteken. Délelőtt a VIII. kerületi Lóvásár utcában egy fiú rohant oda két rendőrjárőrhöz azzal, hogy egy férfi két társával késsel megfenyegette a mobiltelefonjáért. A Rendőrségi Biztonsági Szolgálat munkatársai a rablók nyomába eredtek, és rövid időn belül el is fogták a tetteseket. Budapest rendőrfőkapitánya jutalomban részesíti a gyorsan reagáló járőröket.
Áldozatból elkövető
Gyanúsítottá vált a szerdai csepeli késelés sértettje. A szurkálás miatt még szerdán elfogtak egy 27 éves férfit, aki súlyos sérüléseket okozott 25 éves áldozatának. Ám ő maga is megsérült, ráadásul maradandó testi fogyatékossággal jár sebesülése. A rendőrség most azt vizsgálja, kinek milyen szerepe volt a bűncselekményben.
Ezen a héten több késes támadás történt hazánkban
Hétfő - Késsel szurkáltak meg egy hajléktalan férfit késő este egy nyíregyházi nagyáruház előtt. A megtámadott súlyosan megsérült.Kedd - Mezőberényben, a Luther utcában összeveszett két férfi. A vita verekedésig fajult, egyikük egy rugós bicskával lábon szúrta áldozatát.
Szerda - Késsel fenyegettek meg egy 13 éves fiút a XI. kerületi Mérnök utcában.
Csütörtök - Nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett egy férfi Simontornyán, akit a vita hevében fia szúrt meg egy konyhakéssel.
Péntek - Hajnalban egy 19 éves angol állampolgárt raboltak ki késsel az V. kerületi Bajcsy- Zsilinszky utcában.
Nagy Eszter Dóra Áldozatból elkövető Gyanúsítottá vált a szerdai csepeli késelés sértettje. A szurkálás miatt még szerdán elfogtak egy 27 éves férfit, aki súlyos sérüléseket okozott 25 éves áldozatának. Ám ő maga is megsérült, ráadásul maradandó testi fogyatékossággal jár sebesülése. A rendőrség most azt vizsgálja, kinek milyen szerepe volt a bűncselekményben. Ezen a héten több késes támadás történt hazánkban Hétfő - Késsel szurkáltak meg egy hajléktalan férfit késő este egy nyíregyházi nagyáruház előtt. A megtámadott súlyosan megsérült.
Kedd - Mezőberényben, a Luther utcában összeveszett két férfi. A vita verekedésig fajult, egyikük egy rugós bicskával lábon szúrta áldozatát.
Szerda - Késsel fenyegettek meg egy 13 éves fiút a XI. kerületi Mérnök utcában.
Csütörtök - Nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett egy férfi Simontornyán, akit a vita hevében fia szúrt meg egy konyhakéssel.
Péntek - Hajnalban egy 19 éves angol állampolgárt raboltak ki késsel az V. kerületi Bajcsy- Zsilinszky utcában. -->