2005.04.20. 00:00
Korrupciót sejt a fideszes politikus
Politikai lejáratásra irányuló kísérletnek minősítette Hörömpöli Kálmán azt az állítást, hogy pozícióját felhasználva befolyásolta volna a helyi kábeltelevízió eladását. A zuglói informatikai bizottság SZDSZ-es elnöke szerint jól átgondolt hecckampány folyik ellene. Írásban válaszolt az egy hónappal ezelőtt Zuglóban a testületi ülésen elhangzott interpellációra. A március 22-ei testületi ülésen az interpellációt Budaházy Gábor fideszes önkormányzati képviselő fogalmazta meg. Budaházy egy névtelen, de dokumentumokkal ellátott levéllel indokolta a téma felvetését.
A levél szerint Hörömpöli Kálmán és felesége cége, a B&H Consulting Kft. 1999. július elsejétől tanácsadói szerződésben állt a KFKI Számítástechnikai Rt.-vel. Ez a társaság elnyerte a kábeltelevízió akkori üzemeltetője százszázalékos önkormányzati üzletrészére kiírt pályázatot. A fideszes politikus úgy tudja, a kábel-társaságot rövid időn belül tekintélyes nyereséggel adta a KFKI tovább a második helyezett UPC-nek. Hörömpöli válaszát nem tartja elfogadhatónak Budaházy, mert szerinte kitért a lényeges kérdések elől. A valóságban az ügy köszönő viszonyban sincs azzal, amit Budaházy úr állít – mondta Hörömpöli.