Hírek

2005.04.26. 00:00

Hónapok óta üresen áll az EU-iroda

Leltár miatt zárva. Tavaly november 24. óta ez olvasható az Európai Tájékoztatási Központ (ETK) irodájának ajtaján.

Zsidai P.

A Bárczy utcai ingatlan a főváros tulajdona, amelyet felajánlott a Miniszterelnöki Hivatalnak (MEH). Így járulva hozzá az uniós információk átadásának nemes és hasznos ügyéhez. Mivel a PHARE-támogatás elfogyott, a MEH idén már nem bírta tovább vinni, a fővárost kérte fel társául. Novemberben a közgyűlés meg is szavazta a működtetés fele költségét, 25 millió forintot. Az elhatározás komoly volt, december 1-jétől három főt vettek volna fel. Telt-múlt az idő, ám a MEH csak nem akarta leltár szerint átadni az ETK-t. Februárig várt a főpolgármesteri hivatal, majd a közgyűlés elé terjesztette a megállapodás felbontását. Amilyen látványosan fogadta örökbe az irodát a főváros, olyan csendben eresztette el. A lejárt határidejű határozatok tömegében egy volt a sok közül, amelyekről egy szavazással döntöttek a képviselők.

Bizonytalan kilátások

Czuk Dorottya, a városháza sajtófőnöke közölte, a főváros leltár híján nem akart részt venni egy bizonytalan alapokkal induló együttműködésben. Azt nem tudta megmondani, mire fogják használni az ingatlant. A huszonötmillió forint visszakerült a fővároshoz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!