Az Alkotmánybíróság méltóságát őrizni kellene

Minden rosszat meg lehet szokni. Mielőtt még azt találgatná az olvasó, hogy kitől is származik ez a bölcsesség, fordítsunk inkább figyelmet a kijelentés tartalmára. Nem lesz nehéz, hiszen most vagyunk éppen hozzászokóban ahhoz, hogy mindaz, amit a rendszerváltó politikai erők egykoron felépítettek, apránként szétmállik.
Most éppen az Alkotmánybíróság jutott működőképességének határára, lévén, hogy az üres három hely betöltéséről a pártok nem képesek – vagy ami még rosszabb, nem is akarnak – megegyezni. Így fordulhatott elő, hogy a hétfői és a tegnapi alkotmánybírósági ülés is elmaradt, mert a testület határozatképtelen lenne. Nem kell különösebben emlékeztetni rá: ezt megelőzően márius 21-22-én sem tudott tanácskozni a testület.
Nem is a számok fontosak. Leírhatjuk ugyan, hogy a legrégebbi „megüresedés” közel két éve történt, egy alkotmánybíró helye április 30-ától betöltetlen, az utolsó tag pedig tavaly december 21-én távozott a testületből, mert lejárt a mandátuma. Lényegesebb kérdés az a hercehurca, ami a testület új tagjainak megválasztása körül folyik.
Csináljunk egy gyors leltárt! Megkérdőjeleződtek már itt országgyűlési választások és népszavazási eredmények, fütty- és üvöltőkórusok járnak a miniszterelnöki beszédekre, politikai „szurkolók” bírósági tárgyalásokra. És folyik már a köztársasági elnöki intézmény méltóságának zsibvásárszerű kiárusítása is. Az Alkotmánybíróság eddig kivétel volt. Kár lenne érte.