Hírek

2005.04.14. 07:18

A félelem nyugati bére

Hét európai uniós országban nincs minimálbér, de most az osztrákok és a németek is fontolgatják bevezetését. Úgy gondolják, így megelőzhetik a kelet-európai munkavállalók beáramlását.

Bán Károly

A minimálbér meghatározása csak látszólag tűnik egyértelműen hátrányosnak az unióba igyekvő magyarok számára, akik a legnagyobb számban éppen Ausztriában és Németországban keresnek munkát. Szomszédunknál ugyanis éppen azokon a területeken javasolják az ezer eurós, 250 ezer forintos minimálbér bevezetést, amelyeken leginkább tartani kell az olcsó keleti munkaerőtől. Ide tartoznak a hentesek, a pékek, a cukrászok, a sofőrök, a fodrászok, a varrónők, de még a síoktatók is. Vagyis, ha sikerül kijutni, akkor egy magyar hentes, pék vagy élelmiszeripari dolgozó a háromszorosát, egy fodrász a négyszeresét keresheti hazai pénzének.
Nemrégiben a Világgazdaság hozta nyilvánosságra, hogy kétezer magyar hentes dolgozik Nyugat-Európában, többségük embertelen körülmények között. A napi tizenhét órai munka, a tömegszállás, és a bérek töredéke sem riasztja el őket, hogy kipróbálják a nyugati munkavállalást. Az osztrák és német hentesek 3 ezer eurót (740 ezer forintot) keresnek havonta, az ott munkát vállaló magyarok ennek felét kapják.
A minimálbér bevezetése éppen azt célozza, hogy inkább a hazai munkaerőt részesítsék előnyben a keletiekkel szemben, s erre egyelőre lehetőség van az unió régi tagállamainak többségében. Teljes mértékben csak az Egyesült Királyság, Írország és Svédország nyitotta meg kapuit az új tagállamok előtt, Dánia, Hollandia, Norvégia és Olaszország csak kis mértékben korlátozza a munkaerő szabad áramlását.
A többiek még hat esztendeig a saját szabályaik szerint járhatnak el, de a nyugati országok többségében szinte pánik tapasztalható a keleti munkaerő beáramlása miatt. A Bild tegnapi cikke szerint a munkanélküliségtől való félelem lelkibeteggé teszi a németeket. A német betegbiztosító adatai szerint emiatt négy év alatt 42 százalékkal nőtt a depressziósok száma.

A tervezett osztrák minimum alatti bérek/Ft

Foglalkozás Ausztriában Itthon

Hentes 203 196 86 199

Pék 191 880 88 251

Élelmiszereripar 229 518 89 275

Cukrász 223 122 75 879

Bérelszámoló 218 202 150 719

Síoktató 168 018 n. a.

Sofőr 178 842 110 706

Fodrász 235 914 62 363

Textilipari dolgozó 233 365 76 107

Forrás: Die Presse, Foglalkoztatási Hivatal

Ahány ország, annyi szokás

Németországban tömegesen telepedtek le a lengyel egyéni vállalkozók – írja a Világgazdaság, akiket lényegében munkavállalóként, tehát álvállalkozóként foglalkoztatnak. Az új uniós tagállamokból érkező egyéni vállalkozók előtt ugyanis nincs semmilyen korlát. Dániában a munkaerő-kölcsönző cégek elszaporodása miatt akarják szigorítani a munkavállalási engedélyek kiadását. Svédországban az okozott botrányt, hogy egy lett építői-pari vállalat a svéd minimálbérnél alacsonyabb keresettel foglalkoztatta saját embereit. Norvégiában az építőiparban akarják bevezetni a minimálbért a keleti bérdömping megakadályozására.

a németek is fontolgatják bevezetését. Úgy gondolják, így megelőzhetik

a kelet-európai munkavállalók beáramlását. Bán Károly A tervezett osztrák minimum alatti bérek/Ft Foglalkozás Ausztriában Itthon

Hentes 203 196 86 199

Pék 191 880 88 251

Élelmiszereripar 229 518 89 275

Cukrász 223 122 75 879

Bérelszámoló 218 202 150 719

Síoktató 168 018 n. a.

Sofőr 178 842 110 706

Fodrász 235 914 62 363

Textilipari dolgozó 233 365 76 107

Forrás: Die Presse, Foglalkoztatási Hivatal Ahány ország, annyi szokás Németországban tömegesen telepedtek le a lengyel egyéni vállalkozók – írja a Világgazdaság, akiket lényegében munkavállalóként, tehát álvállalkozóként foglalkoztatnak. Az új uniós tagállamokból érkező egyéni vállalkozók előtt ugyanis nincs semmilyen korlát. Dániában a munkaerő-kölcsönző cégek elszaporodása miatt akarják szigorítani a munkavállalási engedélyek kiadását. Svédországban az okozott botrányt, hogy egy lett építői-pari vállalat a svéd minimálbérnél alacsonyabb keresettel foglalkoztatta saját embereit. Norvégiában az építőiparban akarják bevezetni a minimálbért a keleti bérdömping megakadályozására. -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!