JÓ reggelt!

Ma reggel egy fiatal lány lökött félre a Blaha Lujza téri metrómegálló zsúfolt mozgólépcsőjén. A lány sietett, viszont az előtte állóktól nem kért bocsánatot és meg sem köszönte, hogy készségesen elengedték. A fellököttek között volt egymásba feledkezett fiatal pár, kisgyermekes édesanya és nyugdíjas öregúr is. Távolodó formás fenekét nézve, hajának illatával orromban azon agyaltam: miért nem szól neki senki? Miért nem szóltam én? Már késő. Később kárörömmel nyugtáztam, hogy ő sem érte el az áhított metrót, egy vonattal utaztunk a Déli pályaudvarig.