Field Target Magyar Kupa

2024.07.09. 14:27

Egy pontos hátrányban a szarvasi tereplövész

Második lett a Field Target Magyar Kupa 4. fordulójában és összesítésben is a második helyen áll Sutyinszki István.

Gajdács Pál

Sutyinszki István célra tart

A szarvasi tereplövész a debrecen-bánki arborétumban hétvégén lezajlott versenyen szétlövés után kaparintotta meg az ezüstérmet érő helyet.

Jól kezdte a versenyt, három teli pálya után jött az első térdelő, ahol a második célt elhibázta, majd még négy nagyon távolit a szél, illetve bemozdulás miatt. 

– Az utolsó a legnehezebb álló pálya volt, ahol sajnos a második célt elrontottam, így hat hibával, negyvennégy ponttal fejeztem be a versenyt – elevenítette fel a Hajdúságban történteket Sutyinszki István. – Mint kiderült, ez holtversenyben a második helyre lett elég, így négyes szétlövés következett. Térdelő pozícióból kezdtünk, itt sikerült mindkét célt ledöntenem. Ezután következett az álló, ahol csak nekem sikerült mindkét célt eltalálnom, így megnyertem a szétlövést és ezzel megszereztem a második helyet.

A tereplövész összesítésben második, mindössze egy ponttal lemaradva az elsőtől.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában