Labdarúgás - Vármegyei II./A osztály

2024.06.12. 13:43

Újra a régi edző irányít Berényben

Az előttünk álló évadban ismét Benyovszki Róbert irányítja majd a Mezőberényi LE Vármegyei II./A osztályú labdarúgócsapatát. A 37 esztendős szakember egy évnyi szünet után tér vissza a kispadra, a munkáját Adamik Dávid segíti majd, aki közben a pályán továbbra is az egyik vezére marad a társaságnak.

Bakulya Mihály

Adamik Dávid (fekete mezben) a jövőben nem csak a pályán segít a csapatnak. Fotó: Bohus Krisztián

Az edzőváltás tényét Balogh Lajos vezetőségi tag jelentette be, hozzátéve azt is, hogy Gézárt Zoltánnak – elmondása alapján – nem jöttek be a számításai a felnőtt fociban. Ennek ellenére sem végzett rossz munkát, hiszen a gárda 5. helyen zárta az évet, és amennyiben végig megmarad a tartása, akár előkelőbb is lehetett volna ez a pozíció.
Benyovszki Róbert szerepvállalásától a csapategység megszilárdítását várják, és szeretnék visszacsábítani azokat, akik valamilyen okból lemorzsolódtak év közben. Persze a megkezdett fiatalítással sem szeretnének leállni, változatlanul számítanak a tavaly sok lehetőséghez jutó utánpótláskorú játékosokra, hiszen a csapat fejlődésének ők lehetnek a zálogai.
A tervek szerint július 8-án kezdődik a nyári felkészülés, melynek során több tesztmérkőzést is szeretnének lejátszani. A Kondorossal és a Gyomaendrőddel máris lekötöttek egy közös gyakorlást, a program kialakítása és véglegesítése azonban még egyeztetés alatt áll.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában