Légfegyveres tereplövészet

2024.06.13. 13:49

Egy pontra a legjobbaktól a szarvasi tereplövész

Mindössze egy pontra volt az első és második helyzettől Sutyinszki István a Field Target Magyar Kupa 3. fordulójában. A szarvasi tereplövész hét hibával végül a harmadik helyet kaparintotta meg a tiszakécskei árkusi lőtéren hétvégén megrendezett viadalon.

Gajdács Pál

Már megszokott kép: Sutyinszki István (balról az első) a dobogó valamelyik fokán

Fotó: Fotó: Sutyinszki István archívumából

Sutyinszki István arról számolt be, hogy a pályaépítők egy közepesen nehéz pályát építettek, de a néha feltámadó erős széllökések nagyban nehezítették a versenyzők dolgát. 

– A verseny kezdetén nagyon amatőr hibát vétettem, az egymás mellett lévő két célból nem a pályámhoz tartozóra lőttem rá, így hiába találtam el a célt, az nem ért pontot – bosszankodott a rutinos tereplövész, aki a verseny további részében már csak a széllel küzdött, hat célt is elhibázott, mert a széllökések kivitték a lövéseket a találati zónákból.

– Annak örültem, hogy az új, könnyebb puska beváltotta a reményeket és az összes álló és térdelő célt lelőttem. A versenyt hét hibával, negyvenhárom ponttal zártam, ami a harmadik helyre volt elég. Mindössze egy ponttal lőtt többet az első és a második helyezett versenyző, akik között a hat hibájuk és a negyvenhét pontos eredményüknek köszönhetően szétlőttek az győzelemért. Nem vagyok elégedetlen, mert erős mezőnyben minimális gyakorlással sikerült dobogóra állnom – értékelt Sutyinszki István.

A Field Target Magyar Kupa következő fordulóját a debrecen-bánki arborétumban rendezik meg július 6-án. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában