Röplabda

2024.03.02. 18:19

A bronzért meccselhet a Békéscsaba

A bronzéremért játszhat vasárnap a Swietelsky-Békéscsaba a női röplabda Közép-európai Ligában, miután a szombati elődöntőben 3:0-s vereséget szenvedett a horvát HAOK Mladost Zagreb együttesétől.

Gajdács Pál

A Közép-európai Liga négyes döntőjére megfiatalított csapattal utazott el Mariborba a Swietelsky-Békéscsaba és mindössze kilenc játékost nevezett a horvát HAOK Mladost Zagreb elleni elődöntőre. Kimaradt a még mindig nem teljesen egészséges Dominika Strumilo és Miroszlava Paszkova Kaneva, valamint Margarita Stepanenko és Molcsányi Rita is, helyükre a fiatal Gergácz Olga, Szatmári Lilla és a Budai Viktória került.

Nagyon beragadt a Békéscsaba, csak 8:0 után tudott feliratkozni az eredményjelzőre. Nem igazán tudták lassítani a zágrábiak gyors játékát, akik pontosan és hatékonyan támadtak, miközben sok blokkot is kapott tőlük a Csaba. Az elején kiépített, vaskos különbséget még növelni is tudták, végül 16 perc alatt behúzták az első szettet.

A folytatásban igyekeztek felnőni a csabaiak a szinthez, többször is vezettek. 5:5 után azonban feljebb kapcsolt a horvát rekordbajnok és öttel ellépett. Folyamatosan zárkózott azonban a BRSE, 15:13 után viszont egy nagy sorozatot kovácsolt össze a Mladost. A hajrában új erőre kapott a magyar együttes, a horvátok időkéréssel és cserével igyekeztek lehűteni a lelkesedésüket, ami sikerült is nekik, hét szettlabdához jutottak, és a másodikat ki is használták.

A harmadik játékrész elején sem játszott alárendelt szerepet a Békéscsaba, amely kisebb előnyre is szert tett. A zágrábiak egy jó szériával előzni tudtak, de a magyar gárda nem engedte őket eltávolodni, 15-nél pedig utol is érte őket. A horvátok 17:17 után zsinórban négy pontot szereztek, ezt az előnyt pedig a hajrában jól osztották be.

Ezzel eldőlt, hogy a Mladost jutott be a sorozat 2024-es döntőjébe, míg a Békéscsaba vasárnap 14.30 órától a bronzéremért küzdhetünk meg a OK Calcit Kamnik–OK Nova KBM Branik Maribor elődöntő vesztesével.

Darko Nojic: – Megvan az első győzelmünk, szerintem remekül röplabdáztunk és a játék minden elemében magas szintet hoztunk. Remélem, holnap hasonlóan koncentráltak leszünk és győzelemmel zárjuk a négyes döntőt!

Tóth Gábor: – Megilletődötten kezdtünk és ez meg is látszott az első szett eredményén. A reális különbséget ebben az összetételben inkább a másik két szett mutatta meg, ahol voltak lehetőségeink. Bátrabbnak kellett volna lennünk és nem azzal foglalkozni, hogy ez egy MEVZA-elődöntő, hanem ezeket meg kellett volna ragadni.

HAOK Mladost Zagreb (horvát)–Swietelsky-Békéscsaba 3:0 (7, 18, 20)

Közép-európai Liga női mérkőzés. Maribor. V.: Viktoríni-Lisá Danica, Sanja Miklosic (szlovák, szlovén). Zagreb: Antunovic 6, Pavicic 13, Freund 13, Mihaljevic 9, Papac 10, Grabic 8. Csere: Smoljan (liberó), Istuk 1. Vezetőedző: Darko Nojic.

Békéscsaba: Kump 2, Glemboczki 7, Budai 1, Pintér 7, Aydinogullari 2, Becic 10. Csere: Kertész (liberó) 1. Vezetőedző: Tóth Gábor.

Az eredmény alakulása: 1. szett: 8:0, 14:1, 22:4, 24:7. 2. szett: 5:5, 10:5, 13:11, 21:13, 24:18. 3. szett: 5:7, 10:8, 13:12, 17:17, 21:17, 24:19.

vereség-bronzérem-vasárnap-mérkőzés
A bronzért játszanak vasárnap a lányok
Forrás: BRSE


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában