Ejtőernyőzés

2024.01.30. 07:09

Száznyolcad magával a mélybe: Csabán ugrott először Kiss György

Tavaly októberben egy magyar ejtőernyős-oktató, Kiss György is részt vett egy rekordkísérletben az Egyesült Államok területén, ahol 108 fős alakzatban zuhantak. A sportember első ejtőernyős ugrását egyébként a békéscsabai repülőtéren ugrotta még 1987-ben.

Gajdács Pál

Kiss György

Tavaly októberben egy magyar ejtőernyős-oktató, Kiss György is egyedülálló kísérletnek lehetett részese az Egyesült Államokban – írta a Magyar Nemzet.

Kiss György egy 108 fős, hárompontos ugrásban vett részt az arizonai Iloy ugróterületén, a sivatagban.

– A zuhanás negyvenedik másodperce körül sikerült a száznyolc fős alakzatot a levegőben megépíteni. A hátralévő szabadesési időben újabb két pontot sikerült létrehozni a levegőben – mesélte a Magyar Nemzetnek. – A kezdeti gyakorlóugrások négyezer, négyezer-ötszáz méterről indultak, de a rekordkísérlet tizennyolc láb (körülbelül ötezer-ötszáz méter) magasról történt, ami körülbelül egy kilencven másodperces szabadesést jelentett.

– Veszélyes helyzet nem volt. Inkább arra kellett figyelni, hogy az ugrók megtalálják a saját helyüket, irányukat, sebességüket a levegőben. Egy kísérőgépről ugrottam, és olyan tizenöt–tizennyolc másodpercem volt, hogy elérjem a bázist a kezdeti időszakban, és ezt később tizennégy másodperc alá kellett levinnem – árulta el Kiss György. A rekordot bejegyezték a Nemzetközi Légi Szövetségnél, ahol három bíró hitelesítette azt, és jelenleg elbírálás alatt van.

A magyar oktató gyerekkora óta érdeklődik az ejtőernyőzés iránt, és egy augusztus 20-i légi bemutatón figyelt fel arra, hogy milyen csodálatos látvány és lehetőség, amikor egy ember leereszkedik az égből. Kiss György jó pár évtizede elkezdett foglalkozni a formaugrásnak a nagy alakzatos részével.

Kiss Györgynek már több mint hétezer ejtőernyős ugrása volt, először 1987-ben, a békéscsabai repülőtéren vállalkozott erre a feladatra. Összesen száznál több órát töltött tiszta szabadesésben. Kiss György azt is elárulta, hogy Egyesült Államokban ötven és száz főből álló alakzatokat is összeállítottak már a levegőben.

– Tizenöt éve történt, hogy egy négyszáz fős formaugró alakzatot építettek Thaiföldön, ez volt a legnagyobb ejtőernyős ugrás – nyilatkozta. – Az ejtőernyőzés egy nagyon biztonságos sport, bár volt arra is példa, hogy tartalék ejtőernyővel érkeztem le a földre – jegyezte meg Kiss György, amivel azért nem nyugtat meg minket…

 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában