Röplabda

2023.11.05. 14:10

BRSE: módszertani központtá akarnak válni

A Békéscsabai Röplabda Sportegyesület nemcsak sportszakmailag vagy eredményességben akar szintet képviselni, hanem más területeken is törekszik a fejlődésre és az utak kitaposására.

Gajdács Pál

 

Egyik legfontosabb céljuk, hogy módszertani központként segítsék a magyar röplabdázás fejlődését, ebben pedig nagyot léptek előre azáltal, hogy a Békés Vármegyei Kormányhivatallal, valamint három felsőoktatási intézménnyel is együttműködési megállapodást kötöttek. 

A folyamatot Borbola István operatív igazgató koordinálta és teszi folyamatosan, de nemcsak erről, hanem további partnerségi irányokról és a környezettudatosságról is beszélt a klub hivatalos honlapján vele készített interjúban.

A közelmúltbeli, mérföldkőnek számító együttműködési megállapodásokról az alábbiakat vázolta fel Borbola István:

– Rövid távon azt várjuk az egyetemektől, hogy olyan képzési kínálatot nyújtsanak, amivel érettségi után is Békéscsabán tudjuk tartani a diákokat, és ezek a képzések respektálják azt, hogy a diákok nálunk sportolni maradnak és élsportolókat kívánunk belőlük faragni – mondta a BRSE operatív igazgatója. – Ennek megfelelően szeretnénk, hogy segítsék a hallgatókat abban, hogy el tudjanak járni edzésre, meccsekre, az órarendjük igazodjon az edzésprogramjukhoz és online is részt vehessenek az órákon. Továbbá rugalmasságot is kérünk tőlük a vizsgák időpontjait illetően is, és bízunk abban, hogy olyan képzéseket is elindítanak, amik érdekesek lehetnek a sportolók számára. Mi pedig azt kínáljuk, hogy különböző kutatásokban, sporttudományos projektekben, akár nemzetközi szinten is partnereik leszünk.

Hozzátette, hogy hosszú távon a BRSE nemcsak akkreditált akadémiává, hanem módszertani központtá szeretne válni, ehhez pedig elengedhetetlen, hogy sporttudományos kutatásoknak és módszertani javaslatok kidolgozásának a műhelyeként is funkcionáljon a klub.

– Feltett szándékunk, hogy az egyetemek segítségével oktatási, kutatási projekteket tudunk majd megvalósítani, legyen szó sport- és teljesítménydiagnosztikáról, vagy analitikáról, sportegészségügyi feladatokról.

Mindezek elérésében a kormányhivatal közreműködése is nagyot lendíthet, és mivel mindkét oldalról igény mutatkozott a közös munkára, megszületett a megállapodás.

– A Békés Vármegyei Kormányhivatal működtet egy Tudományos Tanácsot, amelynek társadalomszervező szerepe is van, az oktatással kapcsolatos témákat is felöleli, összefogja a megyében működő közép- és felsőfokú oktatási intézményeket és azon dolgozik, hogy minél több fiatal maradjon és jöjjön Békés vármegyébe – részletezte Borbola István. A kormányhivatal foglalkoztatásért felelős osztálya pályaorientációs és karriertanácsadást is nyújt, ebben is tudunk számítani a szervezetre, hogy segítsenek a sportolóinknak. Ennek egyik eleme az évente megrendezésre kerülő Pályaválasztási Vásár, ahol idén mi is megjelenhettünk. A Tudományos Tanács évente többször összeül és erre klubunk is meghívást fog kapni, és Főispán úr ígérete szerint lesz egy sporttudományos szekció is.

A legfiatalabbak számára is szeretnének ideális körülményeket teremteni, hogy már 6-7 éves kortól kezdve annyit röplabdázhassanak, amennyit csak lehet. A Jankay Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában idén szeptembertől kezdve az elsősök sportosztályába már nem csak vívókat és tornászokat várnak, ugyanis labdajátékokkal is bővült a kínálat, a fiúk kosárlabdázhatnak, a lányok röplabdázhatnak. 

A Békéscsabai Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Technikumával két évvel ezelőtt kezdték meg az együttműködést. Az intézmény és a BRSE közösen indított „röplabdaedző, sportszervező” képzést. Az első évfolyam immáron a 11-et tapossa, a tanulók pedig a Békéscsabai Röplabda Akadémiára járnak gyakorlatra.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában