Röplabda

2023.09.18. 13:33

Neves szakemberek az edzőtovábbképzésen

A Békéscsabai Röplabda Akadémián szombaton edzőtovábbképzést tartottak, melyen több neves szakember tartott előadást.

Kormos Mihály, az MRSZ új szakmai vezetője az „Új utak – új struktúra az MRSZ szakmai működésében” című prezentációval kezdte az előadások sorát. Ezután ifjabb Nagy Péter, Európa Liga-ezüstérmes férfi válogatott szövetségi kapitánya következett, aki az idei szakmai tapasztalatokról tartott érdekes beszámolót.

Fülöp Tibor sporttudományi tanácsadó az állóképesség jelentőségéről beszélt, majd az internet segítségével, online és egy rendkívül interaktív előadás formájában Hollósy László, a német élvonalban szereplő Vfb Suhl LOTTO Thüringen vezetőedzője a röplabdás technika oktatási metodikájáról osztott meg értékes gondolatokat a jelenlévőkkel.

A továbbképzés zárásaként a Swietelsky-Békéscsaba felnőttcsapatát irányító, a nyár folyamán a bolgár női válogatott mellett is dolgozó Tóth Gábor előadása következett „A VNL-ben (Nemzetek Ligája) szereplő női válogatottaknál alkalmazott csapatgyakorlatok” címmel, majd egy másik csabai kötődésű tréner, Nagy Attila utánpótlás vezetőedző gyakorlati bemutatóját láthatták az érdeklődők.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában