Kick-box

2023.09.03. 09:36

Csapatban is jól ment a Békés vármegyeieknek

Négy Békés vármegyei válogatott volt érdekelt még pénteken az isztambuli kick-box utánpótlás Európa-bajnokságon.

Gajdács Pál

Forrás: BMH

Kick-light szabályrendszerben a battonyai Tóth Lajos a 63 kg-ban döntőbe jutásért csapott össze lengyel ellenfelével az ifjúságiaknál. A magas ellenfél sokat rúgott combra, Tóth hiába próbált kézzel eredményes lenni, a lengyel irányította a mérkőzést és nyert. A serdülőknél Szikora Bence (Békéscsabai JALTE-Debreczeni team, 37 kg) szoros mérkőzésen nyert 6:4-re a döntőben az angol riválisa ellen. Ha nem is sokkal, de végig vezetett, s ezt tartani tudta végéig, s méltán lett Európa-bajnok. Klubtársa, Jancsó Lili (60 kg) újoncnak számít a kadet „kettes” korcsoportban. A döntőben csak minimális különbséggel, egy ponttal maradt alul világbajnok angol ellenfelével szemben. Ugyanígy járt a szintén ifista Debreczeni Frida (37 kg) is, aki egy szintén neves bolgár ellenféllel szemben maradt alul 17:12-re a fináléban. Már öt ponttal vezetett, s innen fordított a jóval rutinosabb riválisa, akivel Frida a light-contact döntőben is összekerült, s még érződött rajta az előző mérkőzés hatása, 3:0-ra kikapott, így két ezüstéremmel lett gazdagabb.

A szombati zárónapon a Békés Megyei Harcművész Szövetséghez tartozó klubok versenyzői a point-fight csapatküzdelmekben voltak érdekeltek. Minden magyar csapatban helyet kaptak a Békéscsabai JALTE-Debreczeni team versenyzői, akik ahogy az egyéniben, úgy itt is jó formában és eredményesen versenyeztek. A magyar válogatott csapatok összesen egy arany, három ezüst és két bronzérmet szereztek. Aranyérmes lett csapattagként Tóth Kevin (gyermek), ezüstérmes Petró Lili, Pántya Réka (junior), Szikora Bence (kadet 1, serdülő), Fábián Kira (gyermek), bronzérmes Viczián Dániel (junior, Debreczeni Lilla és Petró Laura, ötödik Matuska Máté, hatodik Debreczeni Frida, Jancsó Lili (mindhárom (kadet 2, ifjúsági).
Az Európa-bajnokság összesített éremtáblázatán Magyarország harmadik lett Nagy-Britannia és Bulgária mögött 29 arany, 35 ezüst és 56 bronzéremmel.

 Szombati eredmények. Junior férfi csapat (benne Viczián Dániel): Magyarország–Írország 17:11; Magyarország–Görögország 25:9; Magyarország–Bulgária 11:21. 3. helyezés. Junior női csapat (benne Pántya Réka, Petró Lili). Magyarország–Írország 12:6; Magyarország–Németország 12:10; Magyarország–Olaszország 6:14. 2. helyezés. Kadet 2, ifjúsági fiú csapat (benne Matuska Máté). Magyarország–Bulgária 9:14. 5. helyezés. Kadet 2, ifjúsági leány csapat (benne Debreczeni Frida, Jancsó Lili). Magyarország–Lengyelország 17:16. 6. helyezés. Kadet 1, serdülő fiú csapat (benne Szikora Bence). Magyarország–Olaszország 12:0; Magyarország–Nagy-Britannia 7:16. 2. helyezés. Kadet 1, serdülő leány csapat (benne Debreczeni Lilla, Petró Laura). Magyarország–Bulgária 2:11. 3. helyezés. Gyermek fiú csapat (benne Tóth Kevin) Magyarország–Lengyelország 10:7. 1. helyezés. Gyermek leány csapat (benne Fábián Kira). Magyarország–Bulgária 7: 3; Magyarország–Lengyelország 7:11. 2. helyezés. 

 

 



 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában