Labdarúgás

2023.07.11. 17:09

Az állandóságra szavaznak

Javában készülnek már a közelgő bajnoki évre a battonyai labdarúgók. A megye II./B csoportban érdekelt együttes tagjai számára heti két foglalkozás áll rendelkezésre ahhoz, hogy az augusztus 12-i rajtig elnyerjék a lehető legjobb formát.

Bakulya Mihály

Kovács Zoltánék a Kunágotával is megmérkőznek. Fotó: U. G.

A szakmai munkát változatlanul Kovács Zoltán és Lukács István irányítja, előbbi – ahogy korábban tette – a pályán is besegít. A gárda nem változik jelentősen, a legnagyobb erősítés az lehet, hogy a huzamosabb ideje sérült Nagy Tamás és Liszkai László hosszú kihagyás után újra edzésbe állt.
Mellettük azért külső segítség is érkezik, hiszen a 26 esztendős Kukula Tamás hazatér Medgyesegyházáról és további két játékossal egyeztetnek a közös folytatásról. Mivel távozó nincs, így viszonylag bőséges keret áll a szakmai stáb rendelkezésére. A csapat szombaton az első tesztmérkőzésén is túlesett: a megye I. osztályba lépő Mezőhegyes otthonában vívott kétszer 50 perces csatát, melyen egy órán keresztül méltó partnere volt a házigazdáknak. A folytatásban szombatonként lépnek pályára a piros-feketék, akik oda-vissza megmérkőznek az aradi alacsonyabb osztályban szereplő Livada együttesével, majd a hó végén a bajnokságban is konkurens Kunágotát fogadják. Augusztusra már nem terveznek gyakorló találkozót a pontvadászat előtti egyke szabad hétvégére pihenőt kapnak a fiúk.
Mint azt Lukács István szakosztályvezető elárulta, a határvárosban szeretnének előrelépni a tavalyi nyolcadik helyről és olyan pozíciót elérni az év végén, hogy az átszervezés után is megőrizhessék a másodosztályú tagságukat.

 

A tervezett edzőmérkőzések


Július 15., szombat, 18.00: Battonyai TK–CS Șoimii Livada


Július 22., szombat, 10.00: CS Șoimii Livada–Battonyai TK


Július 29., szombat, ?: Battonyai TK–Kunágotai TE

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában