Lovassport

2023.06.02. 10:08

Távlovaglás: edző és versenyzője is remekelt Bükkösdön

Messze nem sportként, hanem napi szükségletként indult el annak idején a távlovaglás, ma már azonban külön szakágnak számít, országos bajnokságot és természetesen nemzetközi versenyeket is rendeznek. A legutóbbi hazai fordulón a békéscsabai Kökény Pál is nyeregbe pattant és a bükkösdi fordulót 60 kilométeren meg is nyerte.

Gajdács Pál [email protected]

A távlovaglás alapvetően egy tájékozódási verseny.

A díjugratóként talán jobban ismert Kökény Pál hosszú idő után tért vissza a távlovagláshoz, amiben felettébb sikeresnek mondhatta magát, 2010-ben országos bajnokságot is nyert.

A pósteleki Bábolnai Arab Lovasfarm lovasa 60 kilométeren indult a baranyai versenyen, ám, ahogy mondja, ez a táv még csak a kezdet.

– Shagya Szemere egy hét éves, fiatal, ígéretes ló, akivel tavaly már négy-öt negyven kilométeres távot is teljesítettem – beszélt lováról Kökény Pál. – Év végén már nyolcvan, jövőre nyolcvan-száz, később százhatvan kilométerig is szeretnék vele eljutni.

A lovas elmondta, hogy ezek a távok soknak tűnnek, de a távlovaglás alapvetően lovasbarát szakág.

– Egy hatvan kilométeres verseny úgy épül fel, hogy három húsz kilométeres szakaszra bontják és minden húszas után orvosi vizsgálatra kerül sor. A táv teljesítése után csak akkor állítják meg az időt, amikor a ló pulzusa visszaáll a hatvannégyes értékre. Csak ezután léphet át az állatorvosi kapun, ahol hárman is megvizsgálják, s ilyenkor harminc perc pihenőidő áll a ló és lovasa rendelkezésére. Fontos az is, hogy legalább a tizenkét kilométer per órás átlagot tartani kell.

A terep egyébként rendkívül változatos volt Bükkösdön, erdős, hegyes vidéken vitt az út.

– A távlovaglás alapvetően egy tájékozódási verseny. Békésben nem igazán felkapott, bár Gál Imre tenyésztővel jó néhány évvel ezelőtt már rendeztünk ilyen versenyt Mezőhegyesen – mondta a távlovas. – Országosan azonban népszerű, a bajnoki fordulóban ötven-hatvan induló volt, a hazai mezőny olyan nyolcvan-száz versenyzőből áll. A bükkösdi versenyem izgalmasan alakult, hiszen befutóval ért véget, az utolsó száz méteren nagy csatát folytattam a riválisommal, végül mindössze egy másodperces különbséggel nyertem.

Kökény Pál nem csak a saját maga, hanem fiatal tanítványa miatt is izgulhatott, a mindössze tizenhét esztendős Szatmári Petra első 40 kilométeres távját abszolválta.

– Annyira újonc még, hogy Mecseknádasdon idén volt a rajtengedély-vizsgája, ahol már ment egy húsz kilométeres távot. Bükkösdön már a minősítésért versenyzett, ehhez két befejezett negyven kilométeres távot kell teljesítenie, az elsőn sikeresen túl van. Az összkép teljesen rendben van, nemcsak a lovas, hanem a ló is most kezdte a versenyzést – beszélt tanítványáról a békéscsabai lovas.

A következő országos bajnoki versenyre július 22-én a szintén Baranya vármegyei Husztóton kerül sor.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában