Cselgáncs

2023.05.25. 08:33

Nagy László ezüstérmes a rendészeti ob-n

Makón rendezték meg az idei BM Országos Judo Bajnokságot, ahol az ország rendvédelmi dolgozói mérhették össze a felkészültségüket.

Nagy László 4. danos mester beszámolójából kiderült, hogy a Békés Megyei Harcművész Szövetséghez tartozó Kétegyházi Dragon Taekwondo és Eleki Fuji Fight MMA Team vezetője is részt vett a megmérettetésen a TEK (Terrorelhárítási Központ) csapatának tagjaként.

A 81 kg-osok mezőnyében négy mérkőzés után a 2. helyen végzett. Az első mérkőzés hajrájában az ellenfél wazari-t érő dobását megkontrázva sikerült leszorítania ellenfelét és iponnal győzött. A dobás során azonban megsérült a bordája, így a fájdalommal is megküzdve kellett tovább mérkőznie. Szerencsére gyors ippongyőzelemmel abszolválta a második mérkőzését is, amit még két másik párharc követett. A körmérkőzések során körbeverés volt, így végül a legkönnyebb súllyal, 73 kg-al megszerezte az ezüstérmet.

A csapatversenyt és a legtechnikásabb férfi és női versenyzőnek járó különdíjat is a TEK/Terrorelhárítási Központ csapata és versenyzői nyerték.



 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában