Röplabda

2022.04.25. 11:01

Második az U17-es válogatott Bursában

Három szettben szenvedett vereséget az U17-es leány válogatott a házigazda Törökországtól az Európa-bajnoki selejtezők bursai csoportjában.

Illusztráció /Shutterstock.com/

Ezzel pedig eldőlt, hogy a magyar válogatott a második helyen végzett a csoportban. Pedig az első, Albánia elleni mérkőzés után még bizakodhatott a csapat, hiszen 3:0-ra győzött (tavalyi Eb-n 7. helyen végző csapat mindössze 34 pontot engedélyezett ellenfelének), és az Ukrajna elleni le nem játszott mérkőzés 3 pontját, 3:0-s szett és 75:0-s pontaránnyal is megkapta.

A nemzeti csapatban a bő keretben még öt békéscsabai, Fekete Ramóna, Gajdács Lina, Matuska Orsolya, Nánási Zoé és Tuska Brigitta szerepelt, de a bursai két mérkőzésen csak Fekete, Nánási és Tuska játszott.

Albánia ellen Tuska Brigitta 7, Fekete Ramóna 5, Törökország ellen 5, illetve 1 pontot szereztek.

A csoport végeredménye: 1. Törökország 9 pont, 2. Magyarország 6, 3. Albánia 3, 4. Ukrajna 0.

Az Eb-selejtező második köréből az 5 csoportgyőztes és a legjobb második kvalifikálja magát a döntőbe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában