Békés megye

2021.06.15. 09:55

Célegyenesbe ért a Harcművész Házi Versenyek Kupája

Véget ért a Harcművész Házi Versenyek Kupájának (HHV Kupa) több hónapon át folyó selejtezősorozata. A Békés Megyei Harcművész Szövetség furcsa lebonyolítású versenysorozatát a koronavírusjárvány hívta életre, és nagy számban a tanulóifjúság vett benne részt. Most, hogy a járvány remélhetőleg lecsengőben van, itt a tanév vége, lassan ez a verseny is „lecseng”. Befejeződtek a selejtezők, és megrendezik majd a csoportgyőztesek döntőjét.

Verasztó Lajos

Nyilván lesznek olyanok, akik nem vállalják a további csatákat, eddig is voltak olyan résztvevők, akik csak egy részében vettek részt a küzdelmeknek. A lényeg, hogy a verseny segítségével sikerült áthidalni a versenyhiányos hosszú időszakot. A formagyakorlatosok már végeztek, a nyolctagú, tekintélyes harcművészekből álló zsűri értékelte a formagyakorlatokat. Mint már annyiszor, a közönség és a szakma értékelése nem mindig fedte egymást, ami nem is olyan nagy baj. A célt, hogy a formagyakorlatos versenyzők lehetőséget kapjanak, a „Lájkvadász” online verseny elérte.

A HHV Kupa selejtezőinek végeredménye

K.5. B csoport. Serdülők. Fiúk. 1. Korcsok Bence és Nagy Szabolcs, 3. Szabó Milán. Lányok: 1. Váróczi Lilla, 2. Mihály Luca, 3. Szigeti Liza.

K.5. C csoport. Serdülők. A csoport állása. Fiúk: 1. Kálnási-Tóth Levente és Meszjár Koppány, 3. Szederjesi Róbert és Hajdú István. Lányok: 1. Bereczki Lara, 2. Sárközi Boglárka és Vígh Virág.

K.6. B csoport. Serdülők. Fiúk: 1. Czepó Donát, 2. Dzurek Gyula, 3. Kis Bence és Korcsok Nándor. Lányok: 1. Babinszki Barbara, 2. Kraszkó Noémi Maja, 3. Kajó Renáta.

K.6. C csoport. Serdülők. Fiúk: 1. Finta Bence és Szák Andor, 3. Baukó Bence. Lányok: 1. Vidéki Adél, 2. Bálint Tímea.

K.7. B csoport. Ifjúságiak. Fiúk: 1. Isztin István, 2. Csongrádi Marcell.

K.7. C csoport. Ifjúságiak. Fiúk: 1. Süle Mihály Máté, 2. Gajdács Martin, 3. Vágréti-Bogár Simon. Lányok: 1. Hankó Petra, 2. Mucsi Noémi, 3. Hajdú Alexandra.

K.8. B csoport. Ifjúságiak. Fiúk: 1. Polyák Zalán, 2. Korcsok Péter.

K.8. D csoport. Ifjúságiak. Fiúk: 1. Kiss Zoltán, 2. Gémes Máté, 3. Fazekas András.

Goshinkai 2. csoport. Gyermek kcs.: Korcsok Zsolt–Sárközi Alen 8:11, Kovács Marcell–Korcsok Zsolt 17:16. Állás: 1. Sárközi Alen, 2. Korcsok Zsolt, 3. Kovács Marcell.

Serdülők. Domokos Boglárka–Lestyán Vilmos 12:8, Petrovszki Tamás–Domokos Boglárka 7:6, Domokos Boglárka–Petrovszki Tamás 4:5. Állás: 1. Petrovszki Tamás, 2. Domokos Boglárka és Sárközi Artúr.

Az ifjúsági fi úk versenyének legjobbjai, balról Csiernyik Zsombor, Német Bence, Bánki Brendon

Békéscsabai JALTE All-Style–Goshinkai Karate csoport

Serdülők: Gulyás Milán–Téglás Mihály 5:4. Ifjúságiak: Ticz Enikő–Erki Emma 7:6. Felnőttek: 1. Frisnyicz János, 2. Ignéczi Károly, 3. Matuska Tamás. Felnőtt-junior: 1. Szabadi Kata. Ifjúságiak. Lányok: 1. Ticz Enikő, 2. Erki Emma.

Serdülők. Fiúk: 1. Gulyás Milán, 2. Téglás Mihály. Lányok: 1. Szabadi Luca, 2. Varga Panna.

Gyermek kcs.: 1. Majzik Ödön, 2. Titz Nándor.

Goshinkai 3 Majoros-csoport

Felnőttek. Férfiak: Csarnai Szabolcs–dr. Szathmári Péter 6:7, Kun Benjámin–Lipták Lajos 7:8, Ábelovszki János–Csarnai Szabolcs 8:7. Állás: 1. Csarnai Szabolcs, 2. Ábelovszki János, 3. dr. Szathmári Péter.

JALTE Lakótelepi SE Debreczeni team csoport

Gyermek kcs. Kezdők. Fiúk: Born Henrik–Baukó Pál 1:2, Born Henrik–Szűcs Levente 1:3, Stír István–Baukó Pál 3:4, Stír István–Szűcs Levente 5:4, Born Henrik–Tóth P. Zsombor 3:4, Kovács Benjámin–Megyeri Martin 2:2, Vajgely Milán–Szűcs Levente 6:9, Baukó Pál–Vajgely Milán 6:7, Szűcs Levente–Tóth P. Zsombor 6:2, Kovács Benjámin–Born Henrik 3:1, Stír István–Megyeri Martin 2:2. Állás: 1. Vajgely Milán, 2. Szűcs Levente, 3. Megyeri Martin és Ördög József. Lányok. Állás: 1. Szekeres Flóra, 2. Baukó Pálma, 3. Kohanyecz Zoé.

Gyermek kcs. Fiúk: 1. Szikora Bence, 2. Tóth Dominik, 3. Sipos Alajos Attila. Lányok: Fazekas Kinga–Petró Laura 2:4, Fazekas Kinga–Jancsó Csenge 2:4, Fazekas Kinga–Szencsenkov Boglárka 3:4. Állás: 1. Szencsenkov Boglárka, 2. Jancsó Csenge, 3. Petró Laura.

Serdülők. Fiúk: Jancsó Barnabás–Fazekas Kristóf 3:1, Állás: 1. Matuska Máté, 2. Petró Bálint, 3. Jancsó Barnabás. Lányok: 1. Jancsó Lili, 2. Szabó Szofia, 3. Debreczeni Frida.

Ifjúságiak. Fiúk: Szaszák Dominik–Szák Dániel 1:1, Pántya Márk–Szaszák Dominik 0:1, Bánki Brendon–Szák Dániel 5:0, Pántya Márk–Bánki Brendon 0:1, Bánki Brendon–Szaszák Dominik 5:0, Csiernyik Zsombor–Pántya Márk 1:0, Szák Péter–Csiernyik Zsombor 1:3, Bánki Brendon–Csiernyik Zsombor 3:0, Gyeraj Ákos–Csiernyik Zsombor 0:2, Német Bence–Csiernyik Zsombor 1:1, Német Bence–Szaszák Dominik 2:1, Csiernyik Zsombor–Szák Dániel 2:1. Állás: 1. Német Bence, 2. Csiernyik Zsombor, 3. Bánki Brendon. Lányok. Állás: 1. Petró Lili, 2. Pántya Réka, 3. Kozmann Mónika.

Felnőtt-junior férfi: Viczián Dániel–Tóth Dusán 4:1, Viczián Dániel–Mokrán Milán 9:3. Állás: 1. Viczián Dániel, 2. Szák Tamás, 3. Tóth Dusán.

Felnőtt-Junior. Nők: 1. Leszkó Kitti, 2. Viczián Vivien, 3. Koszecz Boglárka.

A formagyakorlat-verseny érmesei

A „Lájkvadász” online formagyakorlat-verseny szakmai értékelésének érmesei. Zenés, fegyveres formagyakorlat: 1. Laurinyecz Emma (Kondorosi Kick-box Egyesület), 2. Petrovszki Márton (Kondoros), 3. Tóth Mária (Dragon ITF Taekwon-do Klub, Kétegyháza) és Hodosi Márton (Ki Művészetek Egyesülete, Veresegyház). Zenés puszta kezes formagyakorlat: 1. Laurinyecz Emma, 2. Maróti Olivér (Ki Művészetek Egyesülete, Veresegyház), 3. Hodosi Márton. Tradicionális fegyveres formagyakorlat: 1. Petrovszki Márton (Kondorosi Kick-box Egyesület) 2. Halustyik Cintia (CONTACT K.T.H.E. – Orosháza), 3. Laurinyecz Emma. Tradicionális puszta kezes formagyakorlat: 1. Brebovszky Zoltán (CONTACT K.T.H.E. – Orosháza), 2. Bak Ágnes Panna (Hegyesi Kick-box SE Füzesgyarmat), 3. Esztergomi Antónia (CONTACT K.T.H.E. – Orosháza).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában