harcművészet

2021.03.09. 07:40

Túl vannak a negyedik fordulón

A már megszokott aktivitással folytatódott a negyedik fordulóval a Békés Megyei Harcművész Szövetség által kiírt harcművész HHV Kupa. Vannak új indulók is, és akadt, aki most nem küzdött. Várhatóan áprilisra érnek véget a selejtezők, és utána várható a döntő verseny – ha a vírusveszély megengedi.

Verasztó Lajos

Gregor László bíró figyeli a fiatalok küzdelmét

Az is várható, hogy az iskolai csoportokból a versenysorozatban résztvevők közül többen kedvet kaphatnak majd ahhoz, hogy ha visszaáll az élet a normál kerékvágásba, akkor folytassák a versenyzést – szakosztályi edzések résztvevőjeként. Ez természetesen minden korosztályra vonatkozik, s így talán még a harcművészet fejlődése, a létszám emelkedés is elképzelhető – a nehéz körülmények ellenére. Az biztos, hogy optimális esetben is rendkívül zsúfolt lesz az éves versenynaptár, hiszen a versenyek zömében áprilistól kezdődhetnek, s ezért jó néhány szakosztályban az alapozással próbálnak erőt gyűjteni erre az időszakra!

Eredmények. K.5. B.csoport. Serdülők. Fiúk. Korcsok Bence–Csarnai Roland 6:5, Szabó Milán–Nagy Szabolcs 6:5. Állás: 1. Korcsok Bence 6 pont, 2–3. Nagy Szabolcs és Szabó Milán 5,. 4. Csarnai Roland 4, 5–6. Leszkó Balázs és Suhajda Péter 3, 7–8. Köles Keve és Balogh Bálint 1. Lányok. Váróczi Lilla–Mihály Luca 10:11. Állás: 1. Váróczi Lilla 5 pont, 2–3. Szigeti Liza és Mihály Luca 2.

K.5. C csoport. Serdülők. Fiúk. Meszjár Koppány–Hajdú István 12:4, Kálnási-Tóth Levente–Meszjár Koppány 8:9.

A csoport állása: 1–2. Kálnási-Tóth Levente és Meszjár Koppány 5 pont, 3–4. Szederjesi Róbert és Hajdú István

1. Lányok. Sárközi Boglárka–Berta Panna 6:5, Pelyák Mira–Bereczki Lara 2:9, Víg Virág–Berta Panna 7:3, Víg Virág–Ancsin Gréta 8:5.

Állás: 1. Bereczki Lara 7 pont, 2. Sárközi Boglárka 6, 3. Víg Virág 4, 4–5. Pelyák Mira és Berta Panna 3, 6. Ancsin Gréta 1.

K.6. B csoport. Serdülők. Fiúk. Állás: 1. Czepó Donát 10 pont, 2. Dzurek Gyula 9, 3–4. Kis Bence és Korcsok Nándor 6, 5. Szencsenkov Boldizsár

5. Lányok. Babinszki Barbara–Kajó Renáta 7:6, Kajó Renáta–Babinszki Barbara 9:8.

Állás: 1. Babinszki Barbara 5 pont, 2. Kajó Renáta 3, 3. Újfaluczki Csenge 1.

K.6. C csoport. Serdülők. Fiúk. Baukó Bence–Finta Bence 5:4, Baukó Bence–Baji-Timkó Gergely 11:0. Állás: 1. Finta Bence 7 pont, 2. Szák Andor 6, 3. Baukó Bence 4, 4. Fábián Zalán 3, 5–7. Sipos Tamás, Márk Zsombor és Baji-Timkó Gergő 2. Lányok. Állás: 1. Vidéki Adél 4 pont, 2. Bálint Tímea 2.

Gregor László bíró figyeli a fiatalok küzdelmét

K.7. B csoport. Ifjúságiak. Fiúk. Állás: 1. Isztin István 2 pont, 2. Csongrádi Marcell 1.

K.7. C csoport. Ifjúságiak. Fiúk. Állás: 1. Süle Mihály Máté 5 pont, 2. Gajdács Martin 4, 3. Vágréti-Bogár Simon 2, 4. Budai Bálint 1. Lányok. Hankó Petra–Hajdú Alexandra 9:8. Állás: 1. Hankó Petra 2 pont, 2. Hajdú Alexandra 1.

K.8. B csoport. Ifjúságiak. Fiúk. Állás: 1. Polyák Zalán 2 pont, 2. Korcsok Péter 1.

K.8. D csoport. Ifjúságiak. Fiúk. Orvos Kristóf–Gémes Máté 11:8, Kiss Zoltán–Orvos Kristóf 8:7. Állás: 1–2. Gémes Máté és Kiss Zoltán 8 pont, 3. Fazekas András 5, 4. Prókai Zsolt 4, 5. Orvos Kristóf 3, 6. Olsák Benjámin és Jánoska Levente 2.

Goshinkai 2. csoport. Gyermek kcs. Korcsok Zsolt–Kovács Marcell 12:18, Korcsok Zsolt–Sárközi Alen 13:11. Állás: 1. Sárközi Alen 9 pont, 2. Korcsok Zsolt 8, 3. Kovács Marcell 4, 4. (???) Lestyán Vilmos 3.

Serdülők. Állás: 1. Petrovszki Tamás 5 pont, 2. Sárközi Artúr 4, 3. Hankó Petra 3, 4. Lovas László 2, 5. Domokos Boglárka 1.

Békéscsabai JALTE All-Style–Seibukan Goshinkai Karate csoport.

Felnőttek. Állás: 1. Frisnyicz János 4 pont, 2–3. Ignéczi Károly és Matuska Tamás 1. Ifjúságiak. Lányok. Szabadi Kata–Erki Emma 5:4. Állás: 1. Szabadi Kata 4 pont, 2. Erki Emma 2.

Serdülők. Fiúk. Állás: 1. Gulyás Milán 2 pont, 2. Téglás Mihály 1. Lányok. Állás: 1. Ticz Enikő 4 pont, 2. Varga Panna és Szabadi Luca 1.

Gyermek kcs. Fiúk. Téglás Mihály–Majzik Ödön 8:3. Állás: 1. Téglás Mihály 6 pont, 2. Majzik Ödön 4, 3. Titz Nándor 2.

Goshinkai 3 Majoros-csoport. Fiúk. Csarnai Szabolcs–Komáromi Kevin 6:4.

Debreczeni team csoport.

Gyermek kcs. Fiúk. Káli Zoltán–Baukó Pál 2:4, Born Henrik–Megyeri Martin 0:3, Vajgely Milán–Stír István 5:3, Ördög József–Ádám Pál 4:3, Szpisják Balázs–Tóth Pál Zsombor 2:6, Káli Zoltán–Megyeri Martin 3:6, Kovács Benjámin–Szűcs Levente 3 :4, Brindás Patrik–Ördög József 5:7, Vajgely Milán–Born Henrik 6:0, Tóth Pál Zsombor–Megyeri Martin 4:6, Szpisják Balázs–Ádám Pál 2:2.

Állás: 1. Megyeri Martin 15 pont, 2. Vajgely Milán 14, 3–5. Ördög József, Ádám Pál és Stir István 13, 6. Tóth Pál Zsombor 11, 7. Baukó Pál 10, 8–10. Kovács Benjámin, Born Henrik és Szűcs Levente 9, 11–12.. Szpisják Balázs és Káli Zoltán 8, 13. Brindás Patrik 6, 14. Kovács Roland 2.

Lányok. Baukó Pálma–Debreczeni Lilla 4:4, Nátor Petra–Debreczeni Lilla 1:1. Állás: 1. Szekeres Flóra 15 pont, 2. Baukó Pálma 11, 3. Kohanyecz Zoé 8, 4. Debreczeni Lilla 6, 5. Nátor Petra 5, 6. Jancsó Csenge 1.

O1 csoport. Szűcs Máté–Szabó Milán 4:5, Nátor Dániel–Szabó Milán 3:7, Jancsó Zsombor–Szabó Milán 2:2. Állás: 1. Jancsó Zsombor 13 pont, 2. Szabó Milán 12, 3. Szekeres Emma 11, 4–5. Szegedi Zsombor és Szűcs Máté 9, 6. Nátor Dániel 6.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában